16 °C Budapest

Vége a türelmi időnek: holnaptól jönnek a gigabírságok

2015. június 30. 10:33

Jó dolog nyáron a kerti fák árnyékában hűsölni, már ha van kertes házunk vagy nyaralónk, nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy mindez kötelezettségekkel is jár. Holnaptól például már komoly bírságot is kaphat az, akinek a telkén parlagfüvet találnak.

Nem árt sietnie a parlagfű-mentesítéssel azoknak, akiknek földje, kertes háza, vagy éppen hétvégi telke van; a jogszabály szerint ugyanis

minden földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) július 1-jétől már bírságot is kiszabhat a parlagfű miatt!

Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.

Belterületen azonban az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon, mivel a lakóövezetben virágzó parlagfű nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik.

Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie. Külterületek esetében a Megyei Kormányhivatalok Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai, míg belterületeknél az önkormányzat jegyzője végzésben állapítja meg az eljárás során felmerült költségeket, melyek magukban foglalják:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • a vállalkozó költségét (ha a közérdekű védekezést végrehajtotta),
  • a vállalkozó okafogyottá vált kiszállási költségét (ha az ügyfél elmulasztotta értesíteni a hatóságot, hogy maga elvégezte a védekezést és a vállalkozó kiment a helyszínre)
  • a közérdekű védekezés végrehajtásával kapcsolatban felmerült hivatali költséget.
  • külterületek esetében az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget.

Kibújni az intézkedés alól idén is nehéz lesz, ugyanis a NÉBIH tájékoztatása szerint 2015-ben szintén tervezik a parlagfüves területek helikopterrel történő (légi) felderítését.

A parlagfüves területek légi felderítése segítségével rövid idő alatt nagy területek vonhatók ellenőrzés alá. A megyei hatóságok visszajelzése alapján a korábbi években a légi felderítés következményeként javult a gazdálkodók, földtulajdonosok hozzáállása és önként elvégezték területük parlagfű mentesítését

- mondta el a Pénzcentrum megkeresésére korábban a NÉBIH

Így szabadulj meg a parlagfűtől

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei a mezőgazdaságilag nem művelt területeken a parlagfű visszaszorítására a rendszeres, alacsony tarlómagassággal elvégzett kaszálást javasolják. A mezőgazdasági területeken a növényvédőszeres és mechanikai gyomirtás megfelelő időben történő elvégzésével a parlagfű ellen hatékonyan lehet védekezni, később a parlagfű eltávolítása már csak a kultúrnövény károsodásával oldható meg.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem