21 °C Budapest

Változtatna a kormány a CSOK-on: tetőtér beépítésre is kapunk majd 10 milliót?

Pénzcentrum
2016. június 17. 11:12

Már közel fél éve igényelhető a 10+10 millós CSOK, amihez a kormány és a magyar családok is nagy reményeket fűztek. Időközben azonban kiderült, hogy valójában csupán kevesen tudnak élni a támogatással, új lakás vásárlására például szinte egyáltalán nem vehető igénybe a kedvezmény.

Január 1-től igényelhetjük a 10+10 milliós Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK), azonban a gyorsan összedobott rendelet sok hibát tartalmazott, ezért februárban két új rendeletet írtak, akkor úgy tűnt, hogy a problémákat orvosolták. Azóta viszont több korlátozó tényező is napvilágot látott, így a rendelet sokak szerint módosításra szorul.

Ha kell jogértelmezéssel vagy jogszabály-módosítással készek vagyunk arra, hogy ezen a helyzeten segítsünk és tényleg minél több magyar ember lakáshoz jusson

- mondta Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az RTL Klub Híradójának. A felülvizsgálás június végén kezdődhet, ekkor ugyanis egy teljes félév adatai állnak majd rendelkezésre.

A felmerült problémák miatt sokan nem tudtak élni a támogatással, ezeket szedjük most pontokba.

Tetőtér beépítés

Az egyik legnagyobb zúgolódást a tetőtér beépítés okozta. Sokan ugyanis már meglévő családi házukra szerettek volna egy emeletet ráhúzni, vagy a tetőteret beépíteni. Mivel a rendelet ezen pontja nem egyértelmű, ezért a Pénzcentrum a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) kért állásfoglalást az ügyben. Akkor azt a választ kaptuk, hogy a tetőtér beépítése akkor lehetséges, ha legalább két új albetét jön létre, vagyis gyakorlatilag két lakás kialakítása szükséges a tetőtérben. Erre viszont a legtöbb családi ház nem alkalmas.

Mivel az NGM jogértelmezése egyértelműen meghatározta a világos célt, ezért ebben nem várható változás.

Nem vehetünk új lakást CSOK-kal

Az új lakások 90 százaléka a tervezőasztalról kel el, ami gyakorlati okokból eleve kizárja a támogatás igénylését, mivel a szerződés aláírásától 120 napunk van arra, hogy igényeljük a CSOK-ot. Ekkorra viszont adott készültségi fokot el kellene érnie az építkezésnek,

ez a gyakorlatban szinte soha nem valósul meg, a lakásprojektek jellemzően egy év alatt készülnek el.

Emiatt a lakásvásárláshoz kért kedvezmény mellé a vásárlók nem tudják benyújtani a használatba vételi engedélyt sem.

Ezen a kormányzat várhatóan változtatni fog, hiszen ez gyakorlatilag kizárja a lakásvásárlókat a kedvezményezettek köréből, így jelenleg szinte csak építkezésre vehető fel a CSOK.

Kiszúrtak az angliai magyarokkal?

A rendelet alapján külföldi TB jogviszonnyal is kérhetjük a CSOK-ot, csupán a folytonosságra kell odafigyelnünk, legfeljebb 30 biztosítatlan napunk lehet az elmúlt két évben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az angol hatóságok azonban csak adóévre tudnak igazolást kiadni, így aki nem az adóév fordulójakor igényli a támogatást, az könnyen eleshet a millióktól, mivel több mint 30 biztosítatlan napja lesz az elmúlt két évben.

Az Index cikke szerint ez egyébként egy általános problémának tűnik, amiről az NGM-ben is tudnak.

Mivel a rendeletek kitűzött célja, hogy a fiatalokat támogassa az otthonteremtésben, ezért ebben akár változás is jöhet. A problémát egy apró módosítással el lehet intézni, miszerint az adóév végétől nemcsak az angol adóhatóság, hanem a munkaviszony igazolását is elfogadják, esetleg egy utólagos adóhivatali pótlással együtt.

Félkész házra sem jár támogatás

Hiába vesz valaki félkész házat, a rendelet alapján ennek befejezésére sem lehet támogatást kérni.

A rendelet pontosan kimondja, hogy új háznak (építkezés esetén) az alapoktól felépített családi ház számít.

Persze kérdéses, hogy változik-e a helyzet akkor, ha meglévő alapra vagy részben elbontott alapra szeretnénk építkezni, nem is beszélve arról, ha a válság miatt szakadt félbe az építkezésünk, amit most befejeznénk.

A rendelet elég világosan fogalmaz ebben az esetben, azonban ha az alapon részben újonnan húzzuk fel, akkor egy jogértelmezéssel a kedvező irányba módosulhat a jog. A már meglévő alapra építkezés támogatása sem elvetendő, hiszen ezzel valóban megvalósulna az új otthon, ráadásul az építőipar támogatása (amely másodlagos célja a CSOK-nak) sem szenvedne csorbát. Ebben az esetben elképzelhet az is, hogy a támogatásnak csak akkora részét kapják meg az építkező családok, amekkora építettségi fok szükséges az ingatlan befejezéséhez. Ezt a szabályt egyébként a félkész házaknál is alkalmazhatják.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem