16 °C Budapest

Válik a sztárpár: komolyan ekkora vagyonon kell osztozniuk?

2014. november 20. 17:30

Gönczi Gábor és Tatárt Csilla válásának híre a napokban került a sajtóba. Most már azt is tudni lehet, hogy a részletekről is megegyezett a sztárpár, nincs vita az anyagiakról.

Kilenc év után elválnak Tatár Csilla és Gönczi Gábor útjai. A házasok békében intenek búcsút, és az anyagi részletekről is könnyen megegyeztek. Az a családi ház, ahová nemrég költöztek, Gönczié lesz, Tatár költözött albérletbe - írja a Blikk.

A lap információi szerint a pár háza legalább 35-40 millió forintot ér a Budapest környéki településen, csendes, szép környezetben van. Valós értéke ennél jóval nagyobb lehet, hiszen már előző otthonukat is extra berendezésekkel tették igazán komfortossá. Az előző, budapesti házukban például jakuzzi, hidromasszázs zuhanykabin és légkondi is volt. Így nem meglepő, ha ez a ház is effélékkel van felszerelve. Ez esetben Gönczinek mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, hogy "kivásárolja" exfeleségét.

Pedig megérné eladni

Tehát a válófélben lévő tévések úgy döntöttek, nem válnak meg az ingatlantól, pedig épp élénkülő tendencia figyelhető meg a lakáspiacon. A 2014. év eddig összesített lakáspiaci adatai a forgalom növekedését jelzik. Az első két negyedévben - az előzetes számítások szerint - 20 százalékot meghaladó az értékesített lakások számának növekedése. Túlnyomóan használt lakások cseréltek gazdát, az új lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból nem éri el a 2 százalékot, áll a KSH legfrissebb lakáspiaci kiadványában. További részletekért ide kattints!

Címlapképünk forrása: TV2 Mokka  - Tatár Csilla és Vujity Tvrtko

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem