13 °C Budapest

Te mit szoktál reggelizni? Inkább ezt kellene!

2016. december 11. 09:01

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke szerint a gyerekek nagy része reggeli nélkül megy iskolába. Pedig egy szendvicset néhány perc alatt el lehet készíteni. Kubányi Jolán arra is felhívta a figyelmet, hogy a diákok, sőt a felnőttek is túl kevés zöldséget esznek.

A reggeli a táplálkozástudományilag ajánlott napi ötszöri étkezés elengedhetetlen része - emelte ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak.

"Sajnos a felmérések azt mutatják, hogy a gyerekek több mint 30 százaléka reggeli nélkül megy iskolába, ami komolyan befolyásolja a koncentrálóképességüket."

Az ideális reggeliről Kubányi Jolán elmondta, fontos, hogy változatos legyen, lehetőleg ne ugyanaz legyen minden nap.

Ha szendvicset készítünk, akkor a kenyérféleség teljes kiőrlésű gabonából készüljön, minimális zsiradékot tartalmazzon az, amivel megkenjük. Készíthetünk túrókrémet, körözöttet, sajtkrémet, tehetünk rá sovány felvágottat. Lényeges, hogy minden szendvics tartalmazzon zöldségfélét is, mindegy, milyet, de célszerű az idényszerűséget figyelembe venni. Télen a retek, két-három karika uborka a leginkább elérhető, de paradicsom és paprika is van. Ha ezek közül egyik sincs, egy jól megtisztított: megmosott és megszárított salátalevelet is lehet beletenni.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke hozzátette, már akkor is sokat tettünk az egészséges táplálkozás érdekében, ha egy-két karikát teszünk bele, de ha megeszi, minél többet zöldséget helyezzünk el a szendvicsben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"A napi zöldség-, gyümölcsfogyasztás 400 grammot kell hogy kitegyen a gyerekek és felnőttek esetében is, ezt ajánlja a WHO is. Ennek csak egy töredékét fogyasztják el a gyerekek. Sajnos a felnőttek is. Rendkívül rostszegényen táplálkozunk" - hangsúlyozta Kubányi Jolán.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm