16 °C Budapest

Néma gyilkos szedi áldozatait Magyarországon

Pénzcentrum
2016. december 20. 09:02

Idén tizenhatan haltak meg szén-monoxid-mérgezésben a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint - írja a Magyar Idők keddi száma.

A legfrissebb adatok szerint idén tizenhatan, a múlt évben kilencen, míg 2014-ben tizenketten vesztették életüket szén-monoxid-mérgezés miatt. A rosszulléttel járó mérgezésekből ugyanakkor eddig kevesebbet regisztráltak, mint tavaly vagy tavalyelőtt - tájékoztatta a napilapot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Idén csaknem félezerrel kevesebb lakástűz került a nyilvántartásba 2015-höz képest: a mostani 6032-vel szemben tavaly 6512 esetet rögzítettek, ami nem egészen hétszázzal haladta meg a 2014. évi adatot.

A hatóság rámutatott, hogy egyre többen szerelnek fel megbízható mérőkészüléket otthonukban, s ez a magyarázza a riasztások gyakoribbá válását. A tűzesetek hátterében főképpen a nyílt láng és a melegítőeszközök szakszerűtlen használata, meghibásodása áll - derült ki az OKF közléséből.

A katasztrófavédelem többek között a kazánok és kályhák rendeltetésszerű használatára, a szakemberek által végzett rendszeres karbantartásra, továbbá a mobil hőforrások felügyeletére és a karácsonyi időszakban gyakori lakástüzekre hívta fel a figyelmet - olvasható a napilapban.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem