14 °C Budapest

Na ezért éri meg most lakást venni: szakértők mondják meg a tutit

2016. május 3. 19:01

Május 6-8-ig tartják a LAKÁS 2016 kiállítás és vásárt, amin a jelenlegi lakáspiacról, vásárlási lehetőségekről és a CSOK-ról is informálódhatnak a látogatók. A hazai lakáshelyzetről egy előzetes sajtótájékoztatón beszéltek a kiállítás résztvevői.

Az Otthontérkép elemzése szerint jelentős áremelkedésnek lehettünk tanúi az elmúlt két évben a magyar lakáspiacon, aminek hatására a válság előttivel megegyező vagy akár azt meghaladó árakkal is találkozhatunk. Két év alatt országosan 20 százalékkal drágultak a lakások, az egyes országrészek szerint azonban meglehetősen nagy területi eltérések tapasztalhatók. Míg a keresettebb megyeszékhelyeken vagy Budapesten a növekedés mértéke akár az országos átlag kétszeresét is elérhette, továbbra is találunk olyan - főként periférikus elhelyezkedésű - településeket ahol az árrobbanás még várat magára. Nominális értékben még soha nem voltak ilyen drágák a lakások Magyarországon - reálértéken, vagyis a jelenlegi bérekhez viszonyítva azonban mennyire számít ez az árszint magasnak?

A 90-es évek végétől beinduló erősebb gazdasági növekedés, az EU csatlakozás iránti optimista várakozás és a külföldi befektetők megjelenése a lakáspiacon az árak jelentős emelkedését hozta magával. Ennek következtében a lakások 1999 és 2008 között több mint 200 százalékkal drágultak. Ezzel párhuzamosan azonban a bérek is hasonló ütemben növekedtek, sőt összességében azt lehet mondani, hogy enyhén még konvergáltak is azokhoz. Míg a 2000-es évek elején egy 30 négyzetméteres garzonlakás megvásárlásához több mint 5 évnyi nettó átlagfizetésre volt szükség, addig 2008-ban a válság előtti utolsó időszakban már csak 4,5 évig kellett rá spórolni.

Hiába emelkedtek tehát már akkor is őrült tempóban a lakásárak, a bérek folyamatosan követték azt.

A válság beköszöntével a lakáspiac összezuhant, ami az árak folyamatos csökkenését hozta magával. Ezzel szemben a bérek egy év kivételével tovább nőttek, így 2013-ban az ingatlanpiaci válság mélypontján már 3,1 évnyi átlagkeresetből tulajdonosai lehettünk egy 30 négyzetméteres lakásnak. Az elmúlt két év átlagában ugyanakkor a lakásárak ismét gyorsabban nőttek, mint a fizetések, így jelenleg 3,5 évnyi nettó átlagbér szükséges az említett méretű lakás megvásárlásához. Az áremelkedés ellenére tehát még mindig könnyebb ma lakást vásárolni, mint 2008-ban.

A lakások reálértéke ugyan 2013-ban és 2014-ben volt a legalacsonyabb, de a bérekhez viszonyítva még most is mintegy 20-25 százalékkal olcsóbban juthatunk lakáshoz, mint a 2008-as lakáspiaci boom csúcspontján.

Éppen ezért saját célra történő vásárlásnál nem érdemes a következő években árcsökkenésre számítva kivárni, befektetőként pedig a világszerte alacsony alapkamatok miatt éri meg ingatlanba csoportosítani a pénzt. Ennek következtében a közeljövőben a lakáspiac további élénkülésére, a kereslet és az árak stabil, de a 2015-ös évinél kisebb ütemű emelkedésére lehet számítani.

Természetesen ahhoz, hogy a hazai átlagfizetést meg tudjuk spórolni havonta, jelentősen magasabb jövedelemre van szükség. Érdemesebb tehát kisebb megtakarítás mellett is megnézni, hogy mennyi ideig tartana lakáshoz jutni. Havi 60 ezer forint megtakarítása mellett a feltételezett 30 négyzetméteres lakásra való összeg már csak 10 év alatt jönne össze. Ezt jelenleg a magyarországi munkavállalók harmada tudja megtenni, a kétharmaduknak ennél is tovább tartana egy garzonlakás árának összegyűjtése.

Területenként is változhat azonban, hogy hol mennyire nehéz a lakáshoz jutás. A 165 ezer forintos magyarországi nettó átlagbérből a kelet-magyarországi országrészben akár 2 négyzetméternyi lakást is kaphatunk, Budapesten, sok helyen ugyanakkor 0,5 négyzetméterre sem lenne elég. A lakásárakban tehát nagyobbak a területi eltérések, mint a fizetésekben, így annak ellenére, hogy Budapesten jobbak a munkalehetőségek, a lakásárak is annyival magasabbak, hogy kétszer olyan sokáig tart megkeresni a lakásra szükséges pénzt, mint Nógrádban vagy Szabolcsban.

A magyarországi 4,4 milliós lakásállomány mellett az elmúlt években rendre tízezernél kevesebb új lakás épült évente. Mindez azt jelenti, hogy a mostani trendek mellett az ország teljes lakásállománya 4-500 év alatt újulna meg. Az új lakások iránti kereslet azonban szintén növekvő tendenciát mutat, ami az ingatlanfejlesztőket is egyre nagyobb számban vonzza a piacra. A következő két évben viszont a kormányzati könnyítések kevéssé fogják éreztetni hatásukat a budapesti újlakás-piacon, ami miatt az árak ebben a szegmensben is tovább emelkedhetnek. A különböző becslések szerint a saját célra vásárlók száma 400 - 500 ezer között lehet, akik ha a következő 6 év valamelyikében belevágnak a vásárlásba, akkor évente 70-80 000-rel is megemelhetik az átlagos tranzakciószámot.

A lakáshitelek és a CSOK húzzák a piacot

Tokodi Gábor, az FHB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a legújabb FHB Lakásárindexből is jól látszik, hogy 2015-ben az ország egészét elérte a lakáspiaci fordulat, bár a felívelés sebességében mutatkoznak különbségek. A drágulási verseny első helyén Közép-Magyarország áll, ahol 2015-ben a lakásárak több mint 23 százalékkal mentek fel 2014 átlagos áraihoz viszonyítva. 2015-ben a legkisebb emelkedést a Nyugat-Dunántúlon regisztrálták, ahol az árak 11,5 százalékkal mentek fel. 2016 első negyedévében a CSOK hatására még nagyobb fellendülés volt tapasztalható, év végére a szakértő kínálati bővülést vár.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lakáspiaci felívelést támogatja a lakáshitelezés felfutása. 2015 harmadik és negyedik negyedévében meghaladta a 100 milliárd forintot a kihelyezett forint lakáshitelek értéke. 2014 azonos időszakához képest a tavalyi év utolsó negyedévében a bővülés 57 százalékos volt, a havi kihelyezett lakáshitelek összege mind a három hónapban meghaladta a 30 milliárd forintot. Az FHB Banknál idén eddig nagyságrendileg 10 ezer CSOK-érdeklődőt regisztráltak.

Alacsonyak a hitelkamatok

Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatója szerint a világ jegybankjainak tartósan laza monetáris politikája, a rendkívül alacsony, sőt néhol negatív kamatkörnyezet a legtöbb országában jelentős ingatlan áremelkedést indukált. Magyarországon a gazdasági környezet szintén támogatja az ingatlanpiaci árak növekedését; a jegybanki alapkamat és a hitelkamatok történelmi mélyponton vannak, növekszik a GDP és a reálbérek, bevezették a CSOK-ot, és az elmúlt 7 év jelentős elhalasztott kereslet egy része már megjelent a piacon. Mindezek miatt hosszú évek után érdemi fordulat következett be a magyar ingatlanpiacon: nőttek az árak és a tranzakciószám. A szakértő szerint 2016-ban országosan 10-12 ezer lakás épülhet, de 2017-ben már akár 20 ezer, sőt 2018-ban 30 ezer.

A jelentős új piaci kínálat ellenére a növekvő költségek és a támogató gazdasági környezet miatt csak bizonyos területeken vagy projektek esetén tudunk túlkínálatot és esetleges árcsökkenést elképzelni 2016-ban: az átlag alatti elhelyezkedésű, tömegtermékek esetén, főként a rozsdaövezetekben elhelyezkedő fejlesztések esetén. Azon területeken, ahol szűkös a telekkínálat és emiatt korlátozottabb a verseny, és emellett a professzionális fejlesztő jó ár-érték arányú lakásokat kínál, tovább nőhetnek az árak

 - mondta Nagygyörgy. A Biggeorge Property Zrt. jelenleg mintegy 3000 lakás építését készíti elő 8 helyszínen, széles kínálattal; 19 milliós, valamint luxus lakásokkal, Pesten és Budán egyaránt. Elsők között reagáltak a piaci változásokra, így 2017-es átadással is kínálnak lakásokat. Jelenleg 4 projektben lehet tőlük lakást venni, a XI. kerületi Sasad Ligetben, a VII. kerületi Broadway és Elisabeth Residence-ben, valamint a XIII kerületben lévő Dagály Residence-ben. Az elmúlt 6 hónapban több, mint 400 lakást értékesítettek ezekben a projektekben, ezzel vélhetően piacvezetők.

A használt lakások is drágulhatnak

Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője megerősítette, hogy a lakáspiac fellendülés hátterében a jegybanki alapkamat csökkenése és a befektetői bizalom áll. Kérdés, hogy ez az állapot meddig tart? Rutai a használt lakáspiacon további emelkedést prognosztizál. Hozzátette, hogy a fellendülés döntően a nagyobb városokban jellemző, ahol megfelelőek a munkakörülmények és kevésbé a kisebb településeken.

A különböző állami intézkedések további fellendülést "okoztak", illetve árnövekedést az újlakás piacon. A szakértő szerint senkinek nem áll érdekében, hogy a jövőben árcsökkenés legyen ebben a szegmensben; tarthatónak látja a jelenlegi magas árakat. Hiszen; az idei 150 ezres és a 2017-es várható 170 ezres lakáspiaci tranzakciószámhoz képest is csak 20 ezer új lakás kerül a piacra.

A lakást vásárlóknál a hitelesek aránya az elemző szerint nem mozdult el a szokásos 20-21 százalékról, a fennmaradó 80 százalék készpénzes vevő. Az ingatlanközvetítői piacról elmondta, hogy az elmúlt években nagymértékben tisztult és szűkült a piac és ez a lakosság számára is érezhető pozitív változást eredményezett.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm