17 °C Budapest

Milyen lakást vegyek: újat, újszerűt vagy inkább használtat?

2016. október 3. 05:44

Továbbra is parázs vita dúl a potenciális lakásvásárlók, na meg az ingatlanpiaci elemzők között, hogy vajon újépítésű, újszerű, vagy inkább használt ingatlant érdemes-e most vásárolni? Mutatjuk a piszkos anyagiakat.

Nyugodtan kijelenthetjük, hosszú évek mélyrepülése, majd stagnálása után végre beindult a hazai lakáspiac. Olyannyira, hogy ingatlanpiaci elemzők szerint a tranzakciószám idén már elérheti a 150 ezret, de középtávon akár beállhat a 170-190 ezres intervallumba is. Csak emlékeztetőül, a lakáspiac 2012-ben 86 ezer tranzakciószámmal érte el mélypontját, míg 2015-ben már 119 ezer adásvételt regisztráltak.

És bár a tranzakciószám emelkedésével az árszínvonal is egyértelműen megindult felfele, a kedvező hitelkamatok, illetve az állami ösztönző programok bőven elegendő mozgásteret biztosítanak még ahhoz, hogy belevágjunk az otthonkeresésbe. Abban azonban továbbra is parázs vita dúl a potenciális vásárlók, na meg az elemzők között, vajon újépítésű, újszerű, esetleg használt ingatlant érdemes-e most vásárolni?

Teljesen új és modern lakást vásároljunk, vagy esetleg egy felújítandót, amit a saját ízlésünkre szabhatunk? Valóban, sokakban merül fel mostanában ez a kérdés. A válasz azonban nem egyszerű, a döntéshez rengeteg szempontot kell ugyanis figyelembe venni. Az egyik legfontosabb pedig az ár

- vélekedik Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője.

Nos, amennyiben a lakáspiac zászlóshajóján, azaz a fővárosban vizsgáljuk az új és újszerű lakások, illetve a használt lakóingatlanok közötti árkülönbséget, akkor az Otthontérkép adatai alapján megállapíthatjuk, hogy jelenleg

négyzetméterenként 599 ezer forintot kell kifizetni, ha újépítésű (vagy újszerű) lakást akarunk vásárolni Budapesten, míg 480 ezer forintot, ha jó nekünk a használt is.

Ez átlagosan 119 ezer forintos különbség. Ugyan ez sem kevés, azonban egészen más kép tárul elénk, ha kerületenkénti bontásban is megvizsgáljuk a fővárosi lakáspiacot. Az Otthontérkép adatai szerint ma Budapest egyes részein, kerülettől függően mintegy 50-200 ezer forint környékén mozog az átlagos minőségű használt lakások és az új építésű vagy újszerű lakások négyzetméterára közötti különbség.

Sőt, akad olyan kerület is, ahol ennél is nagyobbra nyílik az olló: a II. kerületben például fajlagosan 227 ezer forinttal drágábban kaphatunk most újépítésű vagy újszerű ingatlant, mint használt lakást. Tehát, ha úgy vesszük, ennyi marad a korszerűsítésre, felújításra. És arról se feledkezzünk meg, hogy ezek átlagos értékek, tehát állapottól függően még nagyobb lehet a különbség! Ditróy Gergely szerint éppen ezért:

Érdemes lehet elgondolkodni egy minél rosszabb állapotú ingatlan megvásárlásán és felújításán, szemben egy teljesen új vásárlásával. Persze az egyedi élethelyzeteket, az eltérő igényeket és a különböző támogatási feltételeket mind-mind érdemes jól megvizsgálni, hogy az otthonunk végül valódi öröm legyen a család életében, ne csak egy hely, ahova hazamegyünk, és aminek a számláit fogcsikorgatva nyögjük hosszú éveken át.

Na persze egy használt lakás vásárlása esetén nem szabad megfeledkezni, a súlyos szakemberhiány miatt egyre inkább egekbe szökő felújítási, és korszerűsítési költségekről sem. Különösen, hogy az ingatlantulajdonosok gyakran esnek abba a többletköltségeket eredményező hibába, hogy felületesen és átgondolatlanul terveznek, elnagyolják a költségkalkulációt, ami biztos út ahhoz, hogy elfogyjon a felújításra szánt pénz.

Noha igencsak nehéz valamilyen rendező elv szerint homogén csoportokra bontani a felújítandó lakásokat, hiszen már két felújítás között is rengeteg különbség lehet műszaki tartalomban, az esztétikai értékek összehasonlíthatóságáról pedig nem is beszélve, a Pénzcentrum iparági forrásai szerint ökölszabályként kijelenthetjük, hogy

a kivitelezési költségek négyzetméterenként 50 ezer forintról indulnak, ebben jellemzően a festés-mázolás, illetve a parketta rendbe rakása és néhány apróság van benne; villanyszereléssel, új konyhával, fürdőszobával már 80-100 ezer forinttal kalkulálhatunk; míg szerkezetkész állapotról a 100 százalékos készültségig alaphangon is 200-250 ezer forintos négyzetméteráron juthatunk el.

Nézzünk egy konkrét példát!

Budapesten, a II. kerületi Horvát utcában, 34,9 millió forintos irányáron (~623 ezer Ft/nm) hirdetik ezt az 56 négyzetméteres, közepes állapotú, 4. emeleti lakást. A Pénzcentrumnak nyilatkozó generálkivitelező szerint, négyzetméterenként 100 ezer forintos renoválási költséggel kalkulálva - ha komolyabb rejtett hibák nem növelik a költségeket - már csodákat lehetne kihozni ebből az ingatlanból.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ehhez képest alig egy utcával arrébb, hozzávetőlegesen 800 ezer forintos négyzetméteráron árulják a lakásokat (a kereslettől függően az ár folyamatosan változik) a Cordia Magyarország egyik legújabb fejlesztésében, azaz a Kapás 21-ben. Ezért a négyzetméterárért a fejlesztők, többek között presztízs környezetet és távolról is irányítható otthon-automatizálási megoldást kínálnak.

Az pedig már egyéni kérdés, hogy ezért a prémiumért hajlandóak vagyunk-e négyzetméterenként bő 75 ezer forinttal többet kicsengetni.

Azok a piszkos anyagiak...

Egy lakásvásárlásnál azt sem szabad figyelmen kívül hagyni - függetlenül attól, hogy új vagy használt lakásról van szó -, hogy miből kerül megvételre. Van-e elég pénzünk a családban készpénzből megvenni azt vagy hitelre is szükség lesz? Amennyiben a szükséges önerőt a jelenlegi ingatlan eladásából származó bevétel szolgáltatná, vagy ha a korábbinál nagyobb értékűt néztünk, hitelre akkor is szükség lehet.

Ilyenkor merül fel az a kérdés, melyik banknál és milyen típusú hitelt vegyünk fel? Utóbbi az, amit előbb kell eldönteni, hiszen a bankok többsége egyaránt kínál személyi kölcsönt, piaci kamatozású jelzáloghitelt vagy állami kamattámogatott kölcsönöket. De melyik lesz a számunkra megfelelő?

Az ún. fedezetlen kölcsönök közül a személyi kölcsönnel tudunk nagyobb összeghez jutni, ezek gyorsan és egyszerűen elérhetők, ezért az árazásuk magasabb. A jelzáloggal (ingatlannal) fedezett kölcsönök átfutása kicsit hosszabb, de nagyobb összegű hitelt tudunk felvenni, hosszabb futamidőre és alacsonyabb kamattal (kisebb THM értékkel).

Amennyiben a jelzáloghitel mellett döntöttünk, ott is választanunk kell, piaci kamatozású legyen, esetleg jogosultak vagyunk a támogatott kölcsönre. Mert a kamattámogatás miatt ezek a hitelek olcsóbbak lehetnek, azonban az ennek fejében szükséges jogszabályi feltételeket teljesíteni kell.

Ha már megvásároltunk a lakásunkat, akkor a felújítás lesz a következő lépés ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani álmaink otthonát. Azonban ez a lépés nagy kiadásokkal járhat, ami megterhelheti a családi költségvetést, ha egy összegben saját pénztárcából kellene kifizetni. Persze erre is van banki megoldás.

Lakásfelújítási személyi kölcsönnel kimondottan a felújításhoz lehet pénzügyi segítséget igényelni. Ilyenkor a hitelcél lehet külső vagy belső felújítás, mint például hőszigetelés, nyílászárócsere, tetőfelújítás, gázszerelés, kazán, radiátor, fűtési rendszer vásárlása, megújuló energiaforrások telepítése vagy akár, egy egyszerűbb festés, mázolás, csempézés, parkettázás. Ennek a terméktípusnak fontos előnye, hogy a személyi kölcsönök piaci átlagánál alacsonyabb kamattal veheted igénybe.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem