21 °C Budapest

Miénk az unió egyik legszennyezőbb erőműve

2016. július 7. 18:58

A Mátrai Erőmű évi 6,4 millió tonna széndioxid-kibocsátással a 27. helyen szerepel a Európai Unió legszennyezőbb széntüzelésű erőműveinek listáján, amelyet négy környezetvédelmi szervezet készített.

Az elemzés rámutatott, hogy a 2015-ös adatok alapján az EU széndioxid-kibocsátásának feléért, mintegy 367 millió tonna szén-dioxidért a harminc legszennyezőbb erőmű a felelős. A "Dirty 30" elnevezésű listán szereplő erőművek közül 19 létesítmény mindössze három országból, az Egyesült Királyságból, Németországból és Lengyelországból származik.

A legszennyezőbb címet a lengyel Belchatów lignit erőmű kapta, amely 37,1 millió tonna szén-dioxidot bocsátott ki tavaly. A következő öt helyet német lignit erőművek foglalják el 32,1 millió tonnás kibocsátástól 18,1 millió tonnáig. A magyarországi Mátrai Erőmű 6,4 millió tonna kibocsátással a 27. helyen szerepel.

A jelentés szerint a legszennyezőbb erőművek kibocsátása mindössze egy százalékot csökkent 2014 óta, 

a britek kibocsátása ugyan jelentősen mérséklődött, Németországé nem változott, Spanyolországban és Hollandiában azonban több szén-dioxidot bocsátottak ki, mint egy évvel korábban.

Nem sok hasznot hoznak

A szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás legveszélyesebb hatásainak elkerülése érdekében az eddigi átlagnál háromszor gyorsabban kellene csökkenteni a szénből eredő széndioxid-kibocsátás mértékét. Végső soron pedig a 2015-ös párizsi klímaegyezménynek megfelelően minden szén- és egyéb fosszilis energiafelhasználáson alapuló erőmű megszűnésére lesz szükség.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2015 végén 280 szénerőmű működött az Európai Unióban, amelyek az EU áramszükségletének csupán 24 százalékát fedezték. 

Az erőművek mintegy 755 millió tonna szén-dioxidot bocsátottak ki 2014-ben, az unió által kibocsátott üvegház hatású gázok 18 százalékát.

Egyre nagyobb itthon is a napenergia szerepe

Az idei nyári napi csúcs eddig 6304 megawattóra volt az áramfogyasztásban. Az elmúlt 8-10 évben már kiegyenlítődött a nyári és téli csúcsfogyasztás Magyarországon, amely tavaly elérte a napi 6500 megawattórát. 
Az energiatermelési rendszer teljes kapacitása ugyanakkor 7000 megawattóra felett van. Ez, illetve az importlehetőségek biztosítják a biztonságos energiaellátást.
Az import lehetősége Szlovénián kívül Magyarország minden szomszédjával rendelkezésre áll, évente a teljes fogyasztás 27-30 százalékát adja.

A nyári csúcsfogyasztás kielégítésében egyre nagyobb szerepet játszanak a naperőművek, amelyek ilyenkor termelik a legtöbb energiát. A teljes energiafogyasztás kielégítésében a megújuló energiaforrások részesedése már elérte a 10 százalékot, a jövőben tovább emelkedik - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem