11 °C Budapest

Ma luxus, holnap átlagos: a magyarok kétharmada okosotthonra vágyik

2016. október 23. 12:05

A magyar lakosok majdnem kétharmada szívesen lakna okosotthonban, jelenleg azonban kevesebb, mint 10 százalékuk mondhatja ezt el magáról - derült ki a Siemens Zrt. és az NRC Marketingkutató közös kutatásából. Sokan az "okosítással" járó költségektől tartanak, miközben szakemberek szerint az épület automatizálási rendszerek kiépítése az egyik leggyorsabban megtérülő befektetés.

Egy reprezentatív kutatás szerint a hazai lakosság 63 százaléka költözne okosotthonba, ami alatt különböző technikai megoldások együttesét értjük, amelyek egymással kommunikálva lehetővé teszik a lakásban működő elektronikai berendezések központi irányítását. A magyarok riasztórendszert (67 százalék tartja fontosnak) vagy vezérelhető termosztátot (51 százalék) látnának legszívesebben otthonukban. Utóbbi segítségével például egyedileg szabályozható a különböző helységek hűtése és fűtése életmódunkhoz igazítva, ezáltal nem csak komfortérzetünket növeli, energiafogyasztásunkat is racionalizálhatja.

Az "okosotthont", mint fogalmat a hazai szakma egyelőre nem definiálta egyértelműen, ezért legtöbbször csak benyomásokra, érzésekre támaszkodva használják a kifejezést. Az "okosotthon" döntően az automatizálás különböző fokozatait fedi le, s mint ilyen, egzakt módon kiszámítható elemezhető a befektetés várható hatása. Az "okos" megoldások tárháza a néhány tízezer forintos beruházástól indul, és felhasználói igény alapján, szinte korlátlanul is bővíthető.

A kutatás adatai alapján a magyarok 11 százaléka gondolja úgy, hogy a következő években beruház majd valamilyen okos megoldásra. A válaszadók 41 százaléka költségesnek tartja az intelligens eszközöket, miközben a szakemberek szerint az épületautomatizálási rendszerek kiépítése az egyik leggyorsabban megtérülő ingatlanfejlesztési beruházás. A különböző okos technológiák ugyanis nem csak a komfortérzet növeléséért felelősek, használatukkal jelentősen csökkenthető a háztartások energiafogyasztása is. 

A fejlesztés előtt fontos szakemberrel közösen megvizsgálni az ingatlan állapotát és definiálni, hogy mi az elérendő cél. A kiindulási ponttól függően ugyanis akár már néhány tízezer forintos befektetéssel is el lehet érni 10-20 százalékos energia megtakarítást. Egy ilyen beruházás megtérülési ideje egy év alá is csökkenhet. 

"A skála másik oldalán vannak azok a fejlesztések, ahol a komfort igény kielégítésére kerül a hangsúly. Ezekben az esetekben már nem a megtérülési idő az első rendű kérdés, hanem, hogy melyek a választott technológiákkal elérhető kényelmi funkciók" - mondta el Medveczky András, a Siemens Zrt. Building Technologies üzletágáért felelős igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem