18 °C Budapest

Lázár: 10 ezer CSOK-kérelem vár elbírálásra

2016. június 30. 20:01

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 56. alkalommal tartotta meg szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóját. Ezen a héten a CSOK és Brexit is szóba került.

CSOK számok

Lázár kérdésre válaszolva elmondta, hogy

  • 6400 esetben utalták ki eddig a CSOK-támogatást,
  • 10 ezer CSOK-kérelem vár elbírálásra,
  • illetve 8 ezer új családi ingatlan építését jelentették be eddig, így az építkezések az év második felétől várhatóan be fognak indulni

Két dolog fontos nekünk kiemelten a Brexit kapcsán

Az Egyesült Királyság és az EU szétválása rendezett keretek között zajlik, ezzel nincsen gondunk. A mi dolgunk hogy a gazdasági és politikai együttműködést megtartsuk Nagy-Britanniával. A kormány meggyőződése, hogy stratégiai szövetségese kell, hogy maradjon Magyarországnak.

A másik fontos szempont, hogy 100-120 ezer (legális) munkavállaló él a szigetországban. Az ő érdekeik védelmében a magyar kormány mindent meg fog tenni. A V4-es együttműködést erősítenünk kell, velük együtt fogjuk támogatni a kint dolgozó munkavállalók érdekeit.

A kormány meggyőződése szerint a brit választók jelentős része az ellenőrizetlen bevándorlás miatt szavazott a kilépésre. A britek elveszítették azon képességüket, hogy megmondják, ki mehet Angliába, ki dolgozhat ott, ez vezetett a kilépők győzelméhez.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Lázár szerint ha az EU nem változtat a bevándorlási politikáján, és nem kezeljük ezeket a problémákat, az újabb problémákat szül majd a bent maradó 27 tagország számára is. Lázár szerint illúzió a korlátlan bevándorlás.

Ha a tagországok nem dönthetnek önállóan a bevándorlási kérdésekről, az szét fogja feszíteni az EU jelenlegi kereteit. A magyar népszavazási kísérlet nem Brüsszel ellen van, hanem egy jó példája annak, hogy lehet ezt kommunikálni, illetve megbeszélni az emberekkel.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem