12 °C Budapest

Korán jött a tél: te még mindig a hideg lakásban fagyoskodsz?

2016. október 9. 12:02

A jogszabály szerint csak október 15-én indul a fűtési szezon, a hideg idő miatt azonban a legtöbb fővárosi lakásban már működik a fűtés.

Hivatalosan október 15-én indul a távfűtés, ám már most sokan kérték, hogy a hűvösebb éjszakák miatt kapcsolják be a hőközpontokat. A kormányrendelet szerint ekkortól kell készenléti állapotba állítani a rendszert, vagyis innentől kezdve kész a rendszer arra, hogy bármikor fűtsön.

A fűtési szezon indulása előtt a karbantartásokat a Főtáv szakemberei elvégezték, a lakóközösségeknek, a fogyasztóknak nincs semmi különösebb dolguk.

Azt azért nem árt ellenőrizni, hogy a radiátorszelepek nyitva vannak-e, mert csak így tud bennük keringeni a meleg víz

- mondta Herpai Attila, a Főtáv Zrt. kommunikációs csoportvezetője. Hivatalosan október 15-én indul a távfűtés, ám természetesen van arra is lehetőség, hogy hamarabb bekapcsoljuk a fűtést.

Többféle szerződéstípus van. Vannak olyan lakóközösségek, amelyek úgy szerződtek, hogy egy előre meghatározott külső hőmérsékletnél teljesen automatikus elinduljon a fűtés. Van azonban olyan szolgáltatási szerződéstípus is, ahol külön kell jelezni, amikor fűtést kérnek. Ők az elmúlt hetekben még azt kérték, hogy ne fűtsünk, most azonban, hogy megérkezett a hideg idő, kérik, hogy indítsuk a fűtést.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ilyenkor mi 24 órán belül bekapcsoljuk a fűtést. Ha automatikus a rendszer, tehát távfelügyelt a hőközpontjuk, ki sem kell menniük a szakembereknek, hanem egy vezérlőközpontból automatikusan be lehet kapcsolni a hőközpontot

 - tette hozzá Herpai. Szerda este a 3200 hőközpontból 3133-nál már elindult a fűtés, és csütörtökön is elég sokan kérték a fűtés indítását.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm