9 °C Budapest

Kiderült: ezért nem költöznek a magyarok

Pénzcentrum
2014. szeptember 21. 10:00

Európai szinten az északi országokban hagyják el a leghamarabb a szülői fészket a fiatalok, míg Dél- illetve Kelet-Európában a legkésőbb - erre világít rá az Eurofound alapítvány friss elemzése.

Az Eurofound kutatása szerint Európa-szerte jelentős különbségek mutatkoznak a fiatalok elköltözésének időpontja között. Azt is elárulják, hogy a fiatal korosztályból is különösen

a lányok azok, akik korábban elhagyják a szülői otthont.

Persze a nemek közötti különbség országonként is változó képet fest: míg Svédországban és Dániában csupán egy év az eltérés, addig Bulgáriában, Görögországban, Magyarországon, Lettországban és Romániában

a fiatal férfiak három vagy akár több évvel tovább is a szülőkkel élhetnek, mint a nők.

Dániában a fiatalok több, mint fele már 20 évesen elköltözik otthonról, míg ez a szám Görögországban 29, Bulgáriában pedig 30. A közép- és nyugat-európai országok a mezőny közepén helyezkednek el: Franciaországban 22,5 év, Németországban 23 év, Egyesült Királyságban 24 év, Írországban 25 év, Luxemburgban 26 év és Olaszországban illetve Szlovéniában 28 év után költöznek el otthonról a fiatalok.

Természetesen az elköltözés idejét különböző faktorok befolyásolják, mint például

  • a rendelkezésre álló saját és családi források,
  • a kulturális normák
  • vagy az intézményi korlátok.

Például Nyugat-Európában az emberek többsége tartós bérleti szerződéssel oldja meg a lakáskérdést, míg nálunk nagyobb hagyománya van a saját lakás vásárlásának.

Kutatások szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben igen nagy jelentősége van a pénzügyi függőségnek és a fiatal személy jövedelmének is az elköltözés valószínűségét tekintve.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elemzés azt is kiemeli, hogy megfigyelhető, hogy azok az

országok szenvednek leginkább az ingatlanpiaccal, a magas munkanélküliséggel és az alacsony bérekkel kapcsolatos problémákkal, ahol a fiatalok a legkésőbb hagyják el a szülői házat.

A kulturális behatások mellett a jövedelmi hatásból arra is következtethetünk, hogy a válság sok országban valószínűleg tovább késleltette a fiatalok elköltözésének időpontját, ami miatt egyben a felnőtté válás kezdete is későbbre csúszik.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm