Kiderült: ennyien vállalnának be egy harmadik gyereket a 10+10 milliós CSOK-ért

2016. január 9. 13:02

Szavazásra buzdítottuk olvasóinkat, hogy kiderüljön vajon hányan vannak, akik bevállalnának egy harmadik gyereket a 10+10 milliós CSOK-ért. Mutatjuk a meglepő eredményeket.


2016-tól kezdve még kedvezőbb feltételekkel igényelhető az egyösszegű vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a CSOK. Egy gyerek esetén 600 ezer forintot kaphatunk, a kétgyermekes családok támogatása 2,6 millió forintra bővült a háromgyerekeseknek pedig teljesen új program jött létre. A program része, hogy 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás mellett 10 millió forint összegű, 25 éves, maximum 3 százalékos lakáshitelt biztosít az állam.

Fontos, hogy a házasságban élőknek a CSOK nemcsak a meglévő, de a vállalt gyermekek után is igényelhető, ezért a nagy kérdés leginkább talán a két gyermekes családoknál merülhet fel: bevállalnának egy harmadik gyermeket, csak azért, hogy megkapják a nagy összegű támogatás?  A KSH legutóbb készült népszámlálásakor egyébként 388 598 olyan család volt, ahol a szülők házasságban éltek és már megszületett két gyerekük.

A témáról korábbi cikkünkben megkérdeztük olvasóinkat, a szavazás jelenlegi állása szerint pedig az igen és a nem szavazatok száma majdnem egyenlő. A válaszadók 48 százaléka vállalna be egy harmadik gyereket a 10 milliós támogatásért, míg ennél

valamivel többen (52 százalék) válaszolta azt, hogy nem lesz náluk gyermekáldás a támogatás miatt.

Mennyibe kerülhet egy harmadik gyerek?

A szavazás eredményéből jól látszik, hogy a kérdés eldöntése nem könnyű. Bár konkrétumot nehéz mondani azzal kapcsolatban, hogy egy családon belül mennyibe is kerül a harmadik gyerek, annyi bizonyos, hogy a 18 év alatt még a legalapvetőbb szükségletek összege is többmilliós nagyságrendű. Több felmérés is azt igazolja, hogy egy gyermek vállalása a születésétől az egyetem vagy főiskola elvégzéséig átlagosan 13-15 millió forint plusz költséggel is járhat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

{{EMBED:infogram_0_0_gyerek_kiadas_eletkorra_bontva" title="gyerek kiadás életkorra bontva" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_0_bevallalnal_egy_harmadik_gyereket_10_millio_forintert" title="Bevállalnál egy harmadik gyereket 10 millió forintért?}}

A témáról korábbi cikkünkben megkérdeztük olvasóinkat, a szavazás jelenlegi állása szerint pedig az igen és a nem szavazatok száma majdnem egyenlő. A válaszadók 48 százaléka vállalna be egy harmadik gyereket a 10 milliós támogatásért, míg ennél

valamivel többen (52 százalék) válaszolta azt, hogy nem lesz náluk gyermekáldás a támogatás miatt.

Mennyibe kerülhet egy harmadik gyerek?

A szavazás eredményéből jól látszik, hogy a kérdés eldöntése nem könnyű. Bár konkrétumot nehéz mondani azzal kapcsolatban, hogy egy családon belül mennyibe is kerül a harmadik gyerek, annyi bizonyos, hogy a 18 év alatt még a legalapvetőbb szükségletek összege is többmilliós nagyságrendű. Több felmérés is azt igazolja, hogy egy gyermek vállalása a születésétől az egyetem vagy főiskola elvégzéséig átlagosan 13-15 millió forint plusz költséggel is járhat.

{{EMBED:infogram_0_gyerek_kiadas_eletkorra_bontva" title="gyerek kiadás életkorra bontva

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem