12 °C Budapest

Kézrátétes módszerrel próbálkoznak a ravasz lakáskupecek

2016. december 7. 11:05

Sorra jelennek meg a sajtóban beszámolók alternatív lakásértékesítési módszerekről. Kíváncsiak voltunk, mit szól a NAV a lakástombolához vagy éppen a "kézrátétes" megoldáshoz.

Még a nyáron írtunk arról a 20 éves fiúról, aki világméretű tombolán nyert meg egy trópusi szigetet. Az ausztrál fiatalember 49 amerikai dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon közel 14,5 ezer forintot fizetett a tombolajegyért, ami utóbb igencsak jó vételnek bizonyult. A korábbi tulajdonosok értékbecslése szerint ugyanis, a Salamon-szigetektől északra fekvő Kosrae szigete alaphangon is 2,5 millió dollárt (725 millió forint) ér.

De nemcsak a világ másik végén próbálkoznak a lakástombolával. Néhány éve az osztrákoknál próbált meg ezzel a módszerrel megszabadulni luxusvillájától egy tulajdonos. Ő 99 eurós árusorsjegyeket bocsátottak ki, és szintén egy nyertes vitte a házat. Sőt, a sajtóhírek foglalkoztak később egy alpesi síházzal, illetve fertőmeggyesi ingatlannal is, melyeket szintén ezzel a módszerrel kívántak értékesíteni.

Az osztrák törvények tehát nem tiltják a lakástombolát, de Nagy-Britanniában például, ahol szintén nagy divatja volt, már betiltották.

Igencsak pórul járt viszont az az alsómislyei férfi, aki szintén sorsolással akarta eladni házát. A férfi 20 euróért árulta a sorsjegyeket május elseje óta, bárki vehetett belőle, és eredeti tervei szerint december 20-án sorsolta volna ki a házat. Úgy számolt, hogy legalább 20 ezer jegyet elad majd.

A szlovák adóhatóság viszont már a sorsjegyárusítás kezdete óta figyelte a dolgot, majd 16 ezer eurós (közel 5 millió forint) bírságot varrtak a férfi nyakába.

Nem ez volt egyébként az első ilyen eset Szlovákiában; egy tőketerebesi járásbeli férfi is ugyanilyen módszerrel akarta értékesíteni ingatlanát, de az a kísérlet érdektelenségbe fulladt. Még az adóhivatalt sem érdekelte a próbálkozás, így büntetés sem volt.

Mit szól ehhez a NAV?

Ha az ingatlansorsolási játék konstrukciójában a véletlen szerepe a játékosi képességekhez, tudáshoz mérten túlnyomó, akkor az szerencsejátéknak (sorsolásos játék) minősül. Az engedély nélküli szerencsejáték szervezője a jogszabály alapján (a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény) bírságolható.

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Azaz éppen úgy, mint Szlovákiában,

Magyarországon is tilos a lakástombola!

A magyar "szerencsevadászok" viszont simán részt vehetnek külföldön hirdetett lakástombolán, már ha az adott országban ez legális. A Pénzcentrum megkeresésére ezzel kapcsolatban a NAV persze azt is megjegyezte, hogy:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Ha a magánszemély egy külföldön meghirdetett akcióban szerzi meg a külföldi lakás tulajdonjogát, úgy Magyarországon nem kell személyi jövedelemadót fizetnie, de a vagyonszerzés után visszterhes vagyonátruházási illeték merül fel az ingatlan fekvése szerinti államban.

A "kézrátétes" módszer

A NAV soraiból ellenben az is kiderül, hogy az ún. "kézrátétes" módszerrel már simán lehet próbálkozni. Ha ugyanis "a véletlen szerepe a játékosi képességekhez, tudáshoz mérten" már nem túlnyomó, akkor nincs akadálya az alternatív értékesítési módszereknek. Hogy miről is beszélünk?

Nos, néhány évvel ezelőtt egy egri háztulajdonos hirdetett versenyt: "Aki eljön, annak nem kell mást tennie, csak a ház falára rakni az egyik kezét. Aki a legkitartóbb lesz, és a legtovább bírja szünet nélkül, az lesz az ingatlan új tulajdonosa. Próbálja meg, ilyen lehetőség talán csak egyszer adódik az életben!" - olvashattuk a hirdetésben.

Mint utóbb egyébként kiderült, nem aratott osztatlan sikert a próbálkozás: mivel nem sikerült 200-250 jelentkezőt toborozni, akik letették volna a 400 ezer forintos nevezési díjat, így végül elmaradt az akció, és a tulaj felhagyott a hirdetéssel.

A nálunk még szokatlan módszer egyébként a tengerentúlról származik - honnan máshonnan. Amerikában rendszeresen adnak el így (néha promóciós céllal) autókat és ingatlanokat is. A komoly állóképességet igénylő verseny lényege annyi: a megadott időpontban összegyűlnek a benevezett (a nevezés összege változó) játékosok, és rárakják az egyik kezüket a nyereményre. Az nyer, aki a legtovább bírja. Érdekesség, hogy gyakorta az eladhatatlan ingatlanoktól akarnak így megszabadulni a leleményes ingatlanosok.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm