17 °C Budapest

Kapkodnak a megfelelő lakások után a fiatalok

2016. szeptember 28. 18:03

Kapkodnak a megfelelő lakások és az állami támogatások után a családalapító fiatalok. Részben ez hajtja az újlakásépítés motorját. A szűk anyagi korlátok azonban a korábbinál nagyobb gátat jelentenek.


Egy-két generációval ezelőtt még egyértelmű volt, milyen életútra számíthatnak az emberek: házasság, lakás, gyerek. Mára a sorrend felborult, mivel a mostani huszonéveseknek sokkal több társadalmi és gazdasági változáshoz kell alkalmazkodniuk, mint az előző nemzedékeknek - magyarázza a jelenséget Szvetelszky Zsuzsa szociológus.

A fiatalok könnyebben váltanak munkahelyet és lakóhelyet, és az albérletben élő párok sokszor csak a gyermekvállalással egy időben döntenek a saját lakás vásárlása mellett. Így azonban a családtervezéssel párhuzamosan az ingatlan-beruházásra is félre kell tenniük, ami óriási anyagi megterheléssel jár. Érthető, hogy élénken érdeklődnek a támogatási formák irán - írja közleményében az OTP Lakástakarék.

A zöldbe vágynak a gyerekesek

A családosok igényei könnyen azonosíthatók. A gyereket vállalók körében az 1+2 félszobás, 3 szobás és a 2+2 félszobás, nagyjából 50-80 négyzetméter közötti panellakások, valamint a kb. 100 négyzetméter alapterületű, 3-4 szobás családi-, iker- és sorházak népszerűek. Nagyon fontos számukra a jó közlekedési infrastruktúra, beleértve a tömegközlekedést is, illetve hogy közel legyen az oktatási és egészségügyi intézmény. A belváros helyett a zöldövezetet részesítik előnyben. Az otthonteremtési támogatások és az alacsony kamatozású hitelek miatt körükben növekszik leginkább az újlakást építők száma. Az országszerte idén az első hat hónapban kiadott, a tavalyit másfélszeresen meghaladó, mintegy 13 ezer építési engedély mögött is nagyrészt őket lehet sejteni - véli Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ad egy szobát a gyereknek az állam

A lakáscélú megtakarítások felhasználása is jellemzően olyan mérföldkövekhez köthető, mint a gyermekvállalás, családgyarapítás, hiszen ilyenkor a leggyakoribb a lakásfelújítás, ilyenkor van szükség a lakás bővítésére, vagy esetleg a korábbi dolgozószoba gyerekszobává alakítására. Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese szerint a gyermekvállalást fontolgatók akkor gondolkodnak helyesen, ha már jóval a babavárást megelőzően gondoskodnak a bővülő család lakásigényének finanszírozásáról, így a gyermek 2-3 éves korában megkaphatja a saját szobáját. Hat év alatt például támogatással és lakáskölcsönnel 4,5 millió forint is lehet a felvehető összeg.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem