Indul a gólyák versenye a legjobb lakásokért

2016. július 28. 19:00

Az egekbe szökő albérletárak új stratégia követésére kényszeríthetik a fiatalok családját: többen dönthetnek a vásárlás mellett. Az egyetemi kerületek melletti városrészekben akár 100 ezer forinttal olcsóbb négyzetméter áron lehet jó közlekedés mellett ingatlant venni. Megindultak az új lakásépítések is, és bár az árak magasak, azok 2017-re várhatóan tovább növekednek majd - írja közleményében az OTP Ingatlanpont.

Friss egyetemisták ezrei kelnek versenyre a legjobb lakhelyekért. A legtöbben a fővárosban tanulnak majd, Debrecenben és Szegeden hatezernél is több, de Pécsen is közel ötezer diáknak okoz mától fejtörést, hol fog lakni a következő hónaptól.

Rohamosan növekedtek az albérletárak az elmúlt időszakban, nem csupán a fővárosban, de vidéken is. Fokozottan érvényes ez a megállapítás az egyetemi városokra, és a főváros diáknegyedeire: volt ahol 40 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak a korábbi évekhez viszonyítva. Éppen ezért okkal merül fel sok szülőben, hogy az albérlet alternatívájaként inkább egy lakás megvásárlása mellett döntenek. Az árak növekedése sok kisbefektető figyelmét is felkeltette, ők kiadási céllal ezeken a területeken vásárolnak ingatlant.

Forrás: OTP Ingatlanpont

Az OTP Ingatlanpont adataiból kiderül, hogy a legtöbb esetben elég a szomszéd kerületekben szétnézni és máris akár 100.000 forinttal alacsonyabb átlagos négyzetméterárakat találhat a szemfüles lakásvásárló. Jó példa erre a IX. kerület, ahol többek között a SOTE, vagy a Budapesti Corvinus Egyetem is található. Itt a lakások aktuális átlagára négyzetméterenként valamivel 310 ezer forint fölött van. A közeli X., XIX. vagy XXI. kerületekből 20 percnyi tömegközlekedéssel elérhető a IX. kerület, ugyanakkor jóval alacsonyabb, sorrendben 218 ezer, 214 ezer, illetve 186 ezer forint a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára.

A magas albérletárak miatt egyre többen állnak össze és közösen vesznek ki ingatlanokat. A megvásárolt lakás így akkor is hozhat bevételt, ha azt saját gyermekünknek vesszük. Az ingatlan társbérletként üzemeltetve ugyanis ki tudja termelni a hiteltörlesztés, vagy a vételár egy részét.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm