17 °C Budapest

Íme az új adókedvezmény: tényleg a nagycsaládosok járnak rosszul?

Pénzcentrum
2016. december 2. 14:10

A héten derült ki, hogy a lakásvásárlók a hitelhez szükséges önerőt akár a személyi jövedelemadójukból is leírhatják, amely jelentős könnyítés lehet a fiatalok családalapításában. Ugyan részleteket még nem tudunk a Rogán Antal által említett lehetőségről, azonban a részletek ismerete nélkül is érdemees megnézni, ki járhat jól az önerő visszaigénylésével. Kiszámoltuk, hogy mekkora kedvezményt kapnak ezzel a nagycsaládosok.

Csütörtökön jelentette be Rogán Antal, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) összegét a bankoknak kötelező lehet beszámítani önerőként a jövőben. Nemcsak ezt jelentette be a miniszter, szavai szerint:

A lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az szja-ból egy átlaglakás értékéig.

Míg az első javaslat egy kisebb módosítást jelent (a bankok egy része eddig is önerőként számolt a CSOK-kal), addig a második bejelentés egy teljesen új lehetőséget rejt magában. Részleteket egyelőre nem ismerünk az adókedvezményről és rengeteg a nyitott kérdés, azonban logikusan az alábbi szabályokat feltételezhetjük:

  • A CSOK-igénylők élhetnek a kedvezménnyel (mivel a miniszter a CSOK változásairól beszélt).
  • Az átlagos lakás értéke kérdéses, azonban a maximális visszatérítés mértéke néhány millió forint is lehet.
  • A vissza nem térítendő támogatáson felül kifizetett (nem CSOK) önerő lehet leírható az adóból (ha a CSOK is leírható lenne, az gyakorlatilag a támogatott összeg megduplázását jelentené).
Pénzcentrum vélemény
A kormány korábbi lakástámogatási politikáját alapul véve könnyen lehet, hogy az önerő visszaigénylése csak új lakások után fog járni. Persze az sem kizárt, hogy ennél még szűkebb lesz a felhasználás köre és a már korábban is kitüntetett figyelmet kapó, legalább három gyermekes családok élhetnek majd a lehetőséggel.

Ki jár ezzel jól?

Először nem árt megnézni, hogy eddig milyen kedvezményeket kaptak a családok, így láthatjuk ugyanis, hogy ki élhet az új, CSOK-os adókedvezménnyel.

A legfontosabb ebből a szempontból a családi adókedvezmény, amely egy gyerek esetén havi 10 ezer, két gyereknél 30 ezer (2017-tól), három gyereknél pedig 99 ezer forint. Lényeges, hogy ez a most bejelentett lehetőséghez hasonlóan adókedvezmény (hivatalosan az adóalap csökken), amit a személyi jövedelemadóból (szja, 15 százalék) és három járulékból (összesen 17 százalék) írhatunk le. Arra azonban nem árt figyelni, ha túl sok kedvezmény veszünk igénybe egyszerre, akkor előfordulhat, hogy valamelyik általunk választott kedvezményt csak korlátozottan tudjuk igénybe venni.

Aki már most is félretesz nyugdíjra, annak problémája akadhat a visszaigényléssel. Ha ugyanis havi 25 ezer forintot (évente 300 ezer) tesz félre, akkor ezután további, 60 ezer forintos jóváírást érvényesíthet. Ha viszont a többi visszatérítési forma kimeríti a keretünket, akkor ezzel már nem tudunk élni, így pedig kevésbé éri meg ezekkel a nyugdíj célú megtakarításokkal félretenni. Ezek a termékek ugyanis 20 százalékos adójóváírást adnak, cserébe csak nyugdíj célra tudjuk felhasználni őket büntetés nélkül.

Nézzünk egy példát!

Kiszámoltuk, hogy mennyit jelent a visszatérítés a magyar családoknak. Egy átlagnál magasabb, 400 ezer forintos bruttó (266 ezer forint nettó) keresetű (egy keresős) családdal számoltunk, így az igénybe vehető szja 720 ezer, míg a járulékkedvezmény 816 ezer forint lehet évente. A számításaink során a példa család egy új lakást szeretne megvenni, ami 30 millió forintba kerül.

Ha egy gyerekkel kalkulálunk, akkor a családi pótlékkal és az adókedvezménnyel együtt a havi jövedelem 290 ezer forint, amely éves szinten közel 3,5 millió forint. Ilyenkor a családi adókedvezmény mértéke sem igazán jelentős a jövedelemhez viszonyítva, mindössze 120 ezer forintról van szó évente. Mivel ezt akár teljes mértékben érvényesíthetjük járulékból, ezért a CSOK-os adókedvezményt teljes mértékben, vagyis évente 720 ezer forintig tudjuk érvényesíteni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kétgyerekeseknél hasonló a helyzet (havi jövedelem 326 ezer), a családi adókedvezményt itt is teljes mértékben tudjuk járulékból érvényesíteni, így szintén 720 ezer forint lehet az éves CSOK-os jóváírás kerete.

A háromgyerekesek családi adókedvezménye azonban jelentősen magasabb (a havi jövedelem 416 ezer forint), náluk a fenti jövedelem mellett már nemcsak a járulékokból, hanem az szja-ból is érvényesíteni kell a kedvezményeket, ha minden lehetőséget ki akarunk sajtolni.

Ezekkel a feltételekkel viszont az érvényesíthető szja-keret mindössze 372 ezer forint lesz, ami nagyjából fele annak, mint amit az egy és kétgyerekesek kaphatnak.

Arról persze nem szabad elfeledkezni, hogy a családok élethelyzete igen változó, azonban minél kisebb a család keresete, annál kisebb kedvezményt érvényesíthetnek egy év alatt.

Mi lehet a megoldás?

Mivel egy 30 millió forintos lakáshoz szükséges önerő CSOK nélkül minimum 6 millió forint, így ennek a teljes visszaigénylését csak a leggazdagabb családok engedhetnék meg maguknak. Ha viszont a visszaigénylést nem egy év alatt, hanem egy elnyújtott időszak alatt vehetjük igénybe, akkor ez a kisebb keresetűeknek sem jelent problémát, ők is maximálisan ki tudnák használni a kedvezményt. Az elnyújtott időszak lehet egy fix, előre meghatározott idő (például 5 év), vagy a lakásvásárláshoz felvett hitel futamidejéhez igazított, esetleg egy egyedileg meghatározott egyéb lehetőség. Mivel a tervezet részleteit nem ismerjük, ezért a részletkérdésekről nem tudunk konkrét kijelentéseket tenni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem