12 °C Budapest

Így alakul át a Normafa: itt vannak a végleges tervek

2015. január 28. 11:00

Ellenszavazat nélkül elfogadta a XII. kerületi képviselő-testület kedd este azt a határozatot, amely a Normafát érintő helyi népszavazási kérdés alapját adja, közölte Váczi János (Fidesz-KDNP) alpolgármester a blogján - fedezte fel az Index. A szavazást tavasszal tarthatják meg a kerületben.

Szerinte a népszavazás után a Normafa megújításánál figyelni kell arra, hogy a terület jelentős része a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik, természetvédelmi terület, valamint védett erdő. A népszavazási kérdés azt tartalmazza, hogy a szavazásra jogosultak egyetértenek-e a most elfogadott határozattal.

  • Az Eötvös út 48. alatti önkormányzati ingatlanon jönne létre az úgynevezett Normafa Kapu látogató- és információs központ, a képviselő-testület kiemelten fontosnak mondta ki az egykori Olimpia Hotel kisajátításának és bontásának kezdeményezését.
  • Felújítanák, hasznosítanák az egykori Lóvasút végállomás épületét is.
  • A parkoló áthelyezése után bővíthetik a Normafa Síház vendéglátó funkcióját, játszóhelyet, közösségi teret alakíthatnak ki.
  • A Szaniszló rét környékén oktató sífutó pálya működne, a Kis-Norma lejtőn mobil felvonó telepítésével állítanák helyre az egykori sípálya egy részét a Mátyás király útig.
  • Szétválasztanák a futók, sífutók, túrázók, kerékpárosok, valamint a sétálók által használt útvonalakat. Emellett a fogyatékkal élők, különösen a mozgáskorlátozottak és látássérültek számára is látogatható területeket alakítanának ki.
  • Az önkormányzat csomagmegőrzőket, öltözőket, wc-ket alakítana ki.
  • Felújítanák a Jánoshegyi utat, és "a közvilágítást úgy alakítanák ki, hogy az ne terhelje felesleges fénnyel a környezetet."
  • Kisebb játszóhelyeket is létrehoznak és teljesen felújítanák az Anna-réten található játszóteret.

A napokban az Indexen megjelent videó tanúsága szerint egyébként így veszik birtokba a budapestiek télen a hegyet:


NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem