16 °C Budapest

Felújítanád a lakásod? 7 tipp, hogy minden flottul menjen

2016. április 26. 21:35

A tavaszi hónapok ideálisak a lakásfelújítást tervezőknek, hiszen ilyenkor már az idő is kedvez a kisebb-nagyobb munkálatoknak. Az otthon megszépítése azonban számos kihívással jár, és komoly szervezést igényel. A CIB Bank összeszedte, milyen szempontokra érdemes figyelni ahhoz, hogy lakásunk megújulása rövid idő alatt, a lehető legkevesebb kellemetlenséggel és költséghatékonyan valósulhasson meg.


1.
Első lépésben azt érdemes meghatározni, hogy milyen munkálatokat tervezünk, ezek közül melyek azok, amelyeket magunk is el tudunk végezni, és mi az, amit mindenképpen szakemberre bíznánk.

2.
Határozzuk meg, hogy a kívánt munkálatok elvégzéséhez milyen szakemberek közreműködésére lesz szükség! A felújításhoz igénybe tudunk venni generálkivitelezőt, de akár egyesével is kereshetünk mestereket az munkákhoz. Ha lakásfelújításba vágunk bele, érdemes az energiatakarékossági szempontokat is figyelembe venni, hiszen ezzel a befektetéssel rezsiköltségeinken is spórolhatunk.

3.
Válasszuk ki a munkálatokkal megbízandó szakembereket: itt fontos, hogy odafigyeljünk a meglévő referenciákra, és csak olyan vállalkozót foglalkoztassunk, aki kalkulációt tud adni a várható költségekről. A kiválasztásnál segítséget kérhetünk felújítást már végzett ismerőseinktől, családtagjainktól is, az ő tippjeik sok esetben segítséget nyújthatnak a megfelelő választáshoz.

4.
A rendelkezésre álló kalkuláció, ajánlatok és a várható egyéb költségek alapján készítsük el a felújítás költségvetését. Arra viszont figyeljünk oda, hogy semmiképp ne becsüljük alá a ránk váró kiadásokat, és hagyjunk legalább 10-20 százaléknyi tartalékot a nem várt kiadások fedezésére. Ne feledkezzünk meg olyan tételekről sem, mint a törmelék elszállíttatása, vagy az átmenetileg megnövekvő benzin- és telefonköltség!

5.
A költségvetés alapján gondoljuk végig, hogy milyen forrásokból kívánjuk finanszírozni a felújítást. Ha banki segítségre is szükségünk van, kézenfekvő termék a személyi kölcsön, amely rövid idő alatt, átlátható feltételekkel, akár több millió forintos összegben is igényelhető bármilyen célra, ráadásul már akár 10 százalék alatt kamatozó konstrukciót is találhatunk. A hitel felvétele előtt mindig végezzünk online kalkulációt a bankok weboldalán, és kérjünk előzetes bírálatot arra vonatkozóan, hogy mekkora hitelösszegre számíthatunk.

6.
Készítsük elő a felújítással járó technikai feladatokat: gondoljuk át, hogyan mozgatjuk a bútorokat, a felújítás alatt ki felügyeli a munkálatokat. Ehhez szintén érdemes barátaink, családtagjaink segítségét igénybe venni.

7. A munkahelyünkön feltétlenül jelezzük, hogy lakásfelújítást tervezünk: egyrészt, ha szükséges, időben kell jelezni a szabadságra vonatkozó igényt, másrészt egy felújítás során mindig adódhat olyan helyzet, amikor váratlanul ki kell szakadnunk néhány órára a munkából. Ha már előre látjuk, hogy ez nem lehetséges, mindenképpen vegyünk ki szabadságot, vagy kérjünk segítséget valakitől, aki szükség esetén bármikor mozgósítható!

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem