9 °C Budapest

Ajándékpénzre pályázhatnak a társasházak, de már nem sokáig

2015. június 1. 11:07

Keddtől határozatlan időre felfüggeszti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a társasházak energiamegtakarítását célzó felújítási pályázatok befogadását.

A fejlesztési tárca közleményéből kiderül, hogy a dél-alföldi, a dél-dunántúli, az észak-alföldi, az észak-magyarországi és a közép-dunántúli régiókban megvalósítandó beruházásokra

június 2-án, kedden 12 óráig lehet még pályázni.

Az Otthon melege program keretében meghirdetett pályázaton a beérkezett igényeket az arányosan megtakarított szén-dioxid-mennyiség figyelembevételével rangsorolják.

A befogadható pályázatokat a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig támogatják. A minisztérium szükség esetén dönt a régiók közötti források átcsoportosításáról, valamint nagyszámú, kedvezően elbírált pályázat esetén arról, hogy további pénzeket vonjanak be a pályázatba.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem