6 °C Budapest

Ettől megváltozik az életed: mutatjuk, mit rázz gatyába otthon

2016. augusztus 27. 14:29

Egy kicsi erkély is lehet kényelmes és hívogató, ahol elhelyezkedve úgy érezhetjük magunkat, mintha "miniszabira" mentünk volna. Vétek lenne tehát kizárólag tárolásra használni az értékes területet!

Egy nagyobb terasz szinte teljes értékű szobája tud lenni a lakásnak, sokak szerint pedig még kényelmesebb is, mint a kert: 

  •  nem hozzuk be a földet és 
  •  megmenekülünk a fűnyírástól is. 

Ugyanakkor, egy kisebb erkélyt is vétek lenne csupán tárolónak használni. Némi odafigyeléssel és egy kis kreativitással a lakásunk egyik legkellemesebb helye lehet.

Kezdjük az alapoknál

A szép, harmonikus és praktikus kialakítás a teraszok esetében is az alapoknál kezdődik. Az erkélyeket sokszor elcsúfítja a felpattogzott, vagy éppen meglehetősen divatjamúlt burkolat, amit sokan próbálnak eltakarni. A szőnyegezés nem jó ötlet, hiszen a legkisebb eső esetén is azonnal szaladnunk kell menteni a menthetőt. Speciális festékekkel vagy felületkezelő szerekkel látványos változást lehet elérni, de tartós megoldás csak az lesz, ha újraburkolás mellett döntünk.

A lerakáshoz érdemes szakembert hívni, nehogy hamar vége legyen az örömünknek, ha mondjuk, a rossz dőlésszög miatt a nappaliba csorog az eső a felújítás után.

A körültekintő választás nagyon fontos, hiszen az új burkolat hosszú évekre szól. A legolcsóbb és leginkább elterjedt megoldás a kerámialap. Ha emellett döntünk, fontos, hogy mindenképpen kültérre tervezett burkolatot válasszunk. Ez kevésbé csúszik és a fagy sem tesz benne kárt. A vintage, vagy mediterrán stílustól a modern, minimalista betonig minden kapható.

Sokan vágynak valódi faburkolatra, ezzel azonban sok a gond. Ahhoz, hogy ellenálljon az időjárásnak, mindenképp speciális - és drága -, általában trópusi faanyagra van szükség, valamint rendszeres ápolásra. E nélkül szinte biztos a csalódás, mert a fa hamar tönkremegy. A legmodernebb megoldás, ha úgynevezett WPC burkolatot választunk - igaz, a minőség érdekében ez esetben egy kicsit mélyebben kell a pénztárcába nyúlni - írto közleményében az újHáz Centrum.

Ez a fa-műanyag kompozitanyag a két alap összetevő kiváló tulajdonságait ötvözi:

  • szép és természetes megjelenésű, mint a fa, míg 
  • a műanyag és a hozzáadott egyéb anyagok a tartósságot garantálják 

- mondják az újHáz Centrum szakértői. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ellenáll az időjárásnak anélkül, hogy utókezelésre (lakkozásra, olajozásra) lenne szükség. Választáskor viszont figyeljünk rá, hogy színe egy picit világosodik a lerakás után - hívják fel a figyelmet a szakértők.

Ha a falak nincsenek megfelelő állapotban, érdemes újrafesteni az érintett szakaszt. Fontos tudni azonban, hogy társasház esetében ehhez a közgyűlés engedélyére van szükségünk. Ha festésre nincs lehetőség, dekoratív paravánokkal, vagy növények felfuttatására alkalmas rácsokkal takarhatjuk el, amit szeretnénk. 

Hangulat lépésről lépésre

 A hangulatot alapvetően meghatározza a világítás. Ha elfér egy nagyobb asztal, aminél majd enni lehet, mindenképpen tervezzünk lámpát is fölé. Ugyanakkor, jól jöhet egy fali lámpa is az ülőalkalmatosság mellett, ha kültéri olvasósarkot szeretnénk berendezni. Ez esetben is fontos, hogy kültéren biztonságosan használható típusokat válasszunk. A tudatosan elhelyezett fő fényforrásokat egészíthetik ki a hangulatért felelős apró fények, lampionok akár napelemes kivitelben, vagy épp a szélfogóval ellátott gyertyák.

A hangulatot természetesen a berendezés teszi teljessé. Stílusos kosarakkal, ládákkal - amelyek teteje akár ülőhelyként is szolgálhat - pedig még tárolásra is találhatunk helyet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm