14 °C Budapest

Erre költhetsz több százezer forint támogatást: indul a pályázat

Pénzcentrum
2014. szeptember 17. 13:20

Az előrejelzések szerint szeptemberben már lehet energetikai támogatásokért pályázni. Ez azt jelenti, energiahatékony, alacsony fogyasztású háztartási gépekhez, fűtéskorszerűsítésre, vagy nyílászárócserére lehet támogatást kérni - derült ki Társasházi Háztartás és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által rendezett konferencián.

Jövő hétfőtől elérhetőek a kormány új lakossági energiahatékonysági pályázatai, 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre három különböző pályázatból - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján

Szabó Zsolt ismertette: a programsorozat első lépcsőjeként szeptember 22-én, hétfőn az elavult kazánok, tüzelőberendezések új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre történő cseréjét célzó pályázat jelenik meg, amelyre egymilliárd forint jut. Szeptember 25-én jelenik meg a háztartásigép-csere program 627,1 millió forintos keretösszeggel, majd 29-én a nyílászárócsere-pályázatok 1,1 milliárd forinttal. A három programmal összesen 25 ezer háztartást szeretnének elérni.

A Társasházi Háztartás információi alapján:

A következő kategóriákban lehet pályázni:

Háztartási nagygépek cseréje

Erre a minisztérium 627,1 millió forintot szán. Magas fogyasztású hűtőszekrény, illetve fagyasztók energiatakarékosra való cseréjét támogatja az állam, azaz A+ és afölötti besorolású készülékek megvételét. Az elérhető támogatás összege háztartásigép-csere programban a gépek beszerzési árának 50 százaléka, az A+ energiaosztályú készülékekre maximum 25 ezer forint, az A++ és A+++ gépekre legfeljebb 35 ezer forint lehet. Pályázni nagycsaládosoknak és nyugdíjas magánszemélyeknek lehet. Az is fontos, hogy a cserével háztartásonként minimum 10 százalék energia vagy 20 kg/év széndioxid megtakarítást kell elérni.

Fűtéskorszerűsítés

Átlagosan pályázatonként 650 millió forintot szán az NFM a lakások fűtésének korszerűsítésére. A teljes összeg 1 milliárd forint, ebből lehet gazdálkodni.  Így csökkenthető lesz a széndioxid kibocsátás, illetve a szálló por levegőbe jutása is.

Homlokzati nyílászáró csere

A projektre 1,1 milliárd forint támogatás jut. A külső homlokzati nyílászárócsere-programmal megítélhető legmagasabb támogatás bruttó 520 ezer forint. Így csökken a fogyasztás, azaz igen sokat lehet spórolni.

Szabó Zsolt példaként említette, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a megtakarítás családonként évente 120-140 ezer forintot jelenthet,

mindegyik pályázatot figyelembe véve. A tárca tapasztalatai szerint a fűtéskorszerűsítésre 1700 pályázat, míg a háztartásigép-cserére 23 ezer érkezhet be, ebből 1500-at illetve 21 ezret tudnak támogatni.

A pályázat menete

A pályázati portálon keresztül pályázhat az, aki a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik. A pályázatokat a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően lehet benyújtani a pályázat lezárásáig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig. Az internetes beadással - ahol a beérkezési sorrend számít - a hiba lehetősége jelentősen csökken, mert azonnali visszajelzést ad a rendszer a hibás adatról, és az elbírálás is gyorsabb.

A felsoroltakon kívül további programok még tervezés alatt állnak, ezek egyike a Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP). Ebben az esetben várhatóan lakáscélú beruházásokat támogatnának. A cél az energiahatékonysági, és megújuló energetikai beruházások előmozdítása. Illetve szintén tervezés alatt áll egész ingatlanok energiahatékonysági felújításának támogatása, erre várhatóan 10 milliárd forintos összkeret lesz. 

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem