9 °C Budapest

Egymást taposva tolonganak a kínai és arab lakásvásárlók a belvárosban

2017. február 5. 11:05

A válság éveiben jelentősen visszaesett a külföldi lakásvásárlók aránya Magyarországon, a tavalyi év óta viszont ismét egyre többen érdeklődnek a felívelő szakaszban lévő magyar ingatlanpiac iránt. A korábbi évek spanyol és ír befektetői azonban nem tértek vissza, helyettük a távol-keleti és az Öböl-menti országokból érkezők száma erősödik.

A külföldi lakásvásárlók részesedése 2016-ban országosan 3,5 százalék volt, míg Budapesten 6,6 százalékot tett ki az Otthon Centrum összes tranzakciójának számából. Közülük a vásárlók több mint negyede kínai állampolgár volt, de jelentős részben érkeztek német és francia nyelvterületről is vásárlók. Magyarország a szomszédos országok befektetői körében is népszerű, cseh, lengyel és szerb befektetők is vásároltak nálunk ingatlanokat. Emellett a vásárlók 15 százaléka Izraelből, a Perzsa-öböl menti államokból és Iránból jött, miközben az orosz befektetők aránya valamelyest csökkent

- mondta el a Portfolio megkeresésére Soóki-Tóth Gábor, vezető elemző.

Ha Magyarország akkor továbbra is Budapest

A legnépszerűbb célterület továbbra is Budapest, ahol az ingatlanközvetítő hálózat külföldi vásárlóinak 80 százaléka vásárolt. Vidéken a Balaton környéke, főként a Balatonfelvidék népszerű, a városok közül pedig Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán és Kecskeméten volt mérhető arányú a külföldiek ingatlanvásárlása. A vidéki lakások főként a németek, osztrákok, lengyelek és csehek körében voltak keresettek, de előfordultak orosz és ukrán vásárlók is.

A Duna House tapasztalatai alapján a vidéki lakáseladások 1,3 százaléka, a budapestiek 7,2 százaléka kötődött külföldiekhez. A fővároson kívül főként az agglomeráció - Szentendre, Érd - illetve néhány vidéki megyeszékhely volt keresettebb

- tette hozzá Rutai Gábor, elemzési vezető.

Budapesten belül a belváros a favorit, az V. kerületi Szabadság tér környéke, Belső Erzsébetváros, a ferencvárosi rehabilitációs terület és a Palotanegyed, a Corvin negyed, a belső kerületektől távolabb pedig Újlipótváros, Vizafogó, Angyalföld, Herminamező és Istvánmező városrészek voltak keresettek. A budai oldal lakásai iránt kevesebb külföldi érdeklődött, ők viszont magasabb árkategóriában vásároltak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Írek helyett kínaiak

Míg az ezredforduló éveiben főként nyugat-európai vásárlók jelentették a külföldieket, addig a válság alatt jelentősen átalakult a vásárlók nemzetiségi összetétele. Az ír és a spanyol befektetők szinte teljesen eltűntek, helyüket kezdték átvenni a szláv, többségében orosz vásárlók. A jelenlegi fellendülés során azonban egy újabb átalakulásnak lehetük tanúi, aminek következtében a szláv vásárlók arányának csökkenése és a távolkeleti, főként kínai vásárlók részarányának növekedése van kilátásban. A Duna House külföldi értékesítéseinek 36 százaléka kínai, 16 százaléka szláv - főleg orosz -, 10 százaléka közel-keleti és 7 -7 százaléka izraeli és német állampolgárokhoz köthető. Az EU-n kívüli lakásvásárlók között azonban a kínai után még mindig jelentős az orosz ás az ukrán jelenlét, őket követik jelentősen lemaradva az amerikaiak.

Kevésbé számít a pénz

A vásárlók negyede 140 négyzetméter körüli családi házat keresett 36 millió forint körül, a fővárosi tégla lakások vevői pedig átlagosan 31 millió forintot költöttek 65 négyzetméteres ingatlanokra. Vidéken a külföldiek által vásárolt lakások ára 4 és 40 millió forint között alakult, tehát szinte minden árkategóriára volt érdeklődés. Budapesten a kínai vásárlók a kifejezetten olcsónak számító 10-15 milliós árfekvésű panelek mellett átlagos tégla társasházi lakásokat 25-50 millió forintért kerestek, de több 60-120 milliós ügylet is kínai vevőkhöz köthető. Az ennél drágább tranzakciókat főként budai villák adták. A külföldi vásárlók a magyaroknál valamivel drágább lakásokat keresték.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem