14 °C Budapest

Csúnyán átverték Détár Enikőt: elbontották a házát, nincs, aki újat építsen

2016. október 27. 16:02

Nagy építkezésbe vágta a fejszéjét Détár Enikő és családja. A kezdetekkor azonban még nem sejtették, hogy az országban tomboló hatalmas szakemberhiány őket is utoléri. De a család nem hagyja magát átverni, Enikő férje otthagyta tanári állását, hogy felügyelni tudja az építkezést.


Détár Enikő kedvesével, Péterrel és fiával együtt közösen tervezte meg új családi házukat. Az építkezésbe a közelmúltban vágtak bele, ám egyelőre még csak a telken lévő faluházat sikerült elbontani. A színésznő elmondása szerint vállalkozót ugyan találnak, de eddig nem jártak szerencsével, alig találnak megbízható mestert.

Egy korábban elutasított árajánlat szerint már egy küszöb lecsavarozásáért is tizen-ezer forintokat számoltak volna fel, és olyan felháborító szorzóval, mintha a neten és a szaklapokban található árak nem léteznének. Sokszor csak rád néznek és megsaccolják, mit leszel hajlandó kifizetni

- mondta el a hot! magazinnak Détár Enikő kedvese, Péter.

Emiatt döntött úgy a család, hogy Péter feladja az állását, és mostantól csak délutánonként vállal tanítást. Így ellenőrizni tudja az építkezést, amivel a család elmondása szerint az építkezés végére akár több millió forintot is megspórolhatnak, hiszen nem hagyják magukat átverni.

Nem csak Enikőék küszködnek

Nem csak Détár Enikő családjának jelent most nagy kihívást az építkezés. Hazánkban, az építőiparban olyan nagy a munkaerőhiány, hogy szinte lehetetlen jó szakembert találni. A cégek egymástól csábítgatják el az embereket, a vállalkozások többsége pedig már több hónapra, nemritkán egy-másfél évre is el van kötelezve. Ez pedig természetesen már az árakon is meglátszik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Komoly hiány mutatkozik a piacon a megbízható mesteremberekből, egyre kevesebb a jó munkaerő. Ez kezdi felvinni a munkadíjakat az itthon maradó szakemberek javára, a válság vége óta. A jó szakemberek egy része, akik úgy érezték, nem boldogulnak itthon, elvándorolt külföldre - főleg Ausztriába és Németországba. A referenciákkal rendelkező mesteremberek jó előre be vannak munkával táblázva. A válság legnagyobb mértékben az építőipart érintette, az iparág kiszámíthatatlansága miatt mostanában nem divat, hogy az építőipar felé tereljék gyermekeiket a szülők, így tanoncokat is rendkívül nehéz találni

- mondta el a Pénzcentrumnak korábban Mezőcsáti László, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. értékesítési igazgatója.

Nem csoda, hogy sok szakember külföldön próbál szerencsét, hiszen itthon az építőiparban a havi bruttó átlagkereset 196 ezer forint körül mozog, ezzel szemben külföldön ennek a többszörösét is meg lehet keresni. Erre pedig Anglia kiváló példa.

Kőművesként Londonban akár 1 000 fontot - vagyis átszámolva csaknem 350 000 ezer forintot is meg lehet keresni egyetlen hét alatt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm