7 °C Budapest

Állami ingyenmilliók CSOK-osoknak: mutatjuk a részleteket

2014. december 10. 13:37

2015. július 1-jén életbe lép az új szocpol, amelynek keretében immár használt lakás vásárlásához, bővítéshez és egy gyermekkel rendelkező családok számára is elérhető lesz vissza nem térítendő, 500 ezertől 3 millió 250 ezer forintig terjedő egyszeri otthonteremtési támogatás. A Pénzcentrum mutatja a részleteket.

A családok otthonteremtési kedvezményének (CSOK) új rendszerét 2015. július 1-jétől vezetik be. Az új rendszerben két fontos változás is lesz:

Az egy gyermekesekre és a használt lakás vásárlására és meglévő ingatlan bővítésre is kibővítik a szocpolt.

Alapelv marad, hogy több gyermek után és energiatakarékos ingatlanok esetén több támogatás jár majd; a négy éven belül megszülető vállalt gyermek(ek)re pedig előre is igénybe vehető lesz a szociális juttatás. Az eddigi 70 négyzetméter helyett pedig már 60 négyzetméter lakásmérettől igényelhető a 3 gyermekes családok esetében.

Nézzünk néhány konkrét példát

1. példa: Már az egy gyermeket vállalóknak is

  • 36 éves gyermektelen pár
  • 60 négyzetméteres új, de nem energiatakarékos lakóparki lakás vásárlásához

2015. július 1-től elegendő egy gyermek válallása!

Támogatás mértéke: 600 ezer forint (2 gyermek esetén 800 ezer forint)

2. példa: Használt lakás vásárlása esetén is

  • 28 éves, egygyermekes házaspár
  • 55 négyzetméteres használt lakótelepi lakás vásárlásához

2015. július 1-től egy gyermek esetén már használt lakás vásárlásához is igénybevehető a támogatás

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Támogatás mértéke: 500 ezer forint (két gyermek esetén 800 ezer forint)

3. példa: Bővítéshez is

  • 29 éves élettársak, két gyermekkel
  • 70 négyzetméteres családi házukra 25 négyzetméteres tetőtér ráépítéshez
2015. július 1-től már maximum 1,3 millió forint támogatás

4. példa: Lakásméret kategóriák kedvezőbb meghatározása

  • 34 éves kétgyermekes házaspár
  • 85 négyzetméteres új "A+" energiaosztályú ikerházi lakás építéséhez
A jelenlegi 1 millió 200 ezer forintos támogatáshoz képest  2015, július 1-től már 1 millió 560 ezer forint igényelhető

5. példa: Maximális támogatás

  • 37 éves, négygyermekes házaspár
  • 155 négyzetméteres, alacsony energiafogyasztású (passzív ház) új családi ház építéséhez vagy használt vásárlásához
3 millió 250 ezer forint támogatásban részesülhet

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm