21 °C Budapest

8 ezer új lakás lesz a piacon: mutatjuk, mennyibe kerülnek

2016. augusztus 31. 16:02

Összesen 230, egyenként legalább négylakásos lakásprojekt épül vagy van tervezés alatt Budapesten, ami lakásszámra vetítve 8200 új lakást jelent 1-2 éven belül. A XIII. kerületben épül a legtöbb lakás, de az V.-ben a legdrágább.

Dübörög a lakásépítői kedv a fővárosban; élen jár a IX., XI., XIII. és a XIV. kerület, városrész szinten pedig Középső-Ferencváros, Kelenföld, Madárhegy, Angyalföld, Vizafogó és Zugló emelhető ki. Itt valósul meg a folyamatban lévő 20 legnagyobb lakásszámú budapesti lakásprojekt közül 18. A 100 lakásosnál nagyobb projektek közel 80 százaléka az említett négy kerületben koncentrálódik, ezen belül is kiemelkedik a XIII. kerület, ahol a 100 lakásos vagy ennél nagyobb lakásszámú projektek bő 40 százaléka épül - derül ki az Otthon Centrum felméréséből. 

Az új lakások számának megoszlása is hasonló eredményt mutat, a XIII. kerület ebből a szempontból is felülreprezentált.

Az átlagos lakásméret 48-94 m² között van, a legkisebb átlagos lakásméret a belvárosi VII. kerületet, míg a legnagyobb a XVI. kerületet jellemzi. Az ingatlanfejlesztők által leginkább kedvelt kerületekben 60-80 m² sávban találjuk az átlagos lakásméretet, a budai kerületekben jellemzően nagyobbak. Szobaszám tekintetében is hasonló a helyzet, a budai kerületek projektjei átlagosan 2,9 szobásak, a pesti kertvárosi projektekben ennél kisebb, 2,7 szobás az átlaglakás, míg a pesti belvárosi kerületekben átlagosan 2,5 szobások épülnek.

Négyszeres a különbség

A fővárosi vállalkozók által jelenleg építés alatt álló beruházásoknál sok projekt esetében nem publikálják a kínálati árakat (csak regisztrálni lehet vagy egyedi ajánlat kérhető), így a felmérés eredménye nem teljes mértékben reprezentatív. Az első tíz "helyezett" a belvárosi és a budai kerületekből került ki. Az Otthon Centrum adatai szerint 

a legmagasabb árszintet az V. kerület képviseli, az itt megjelenő kínálati ár közel négyszerese a legalacsonyabbnak (XXIII. kerület).

A városrészeket vizsgálva is hasonló eredményeket kapunk: a budai kerületekben az átlagos fajlagos ár 721 ezer Ft/m2, a pesti belső kerületekben (Zuglót is ide számítva) 695 ezer Ft/m2, míg a külső pesti kerületekben ennél jóval kisebb, átlagosan 443 ezer Ft/m2 áron kínálják az új építésű lakásokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vidék: 1500 új lakás várható 2017 végéig

Az Otthon Centrum felmérése alapján az ország hat régióközpontjában több mint 50 lakásberuházás van folyamatban, a többi megye központban összesen további tucatnyi új projekt építés alatt. A legtöbb, 18 darab, Győrben, míg a megyei jogú városokban jellemzően 1-2 beruházás lakásállománya van meghirdetve. Néhány kisebb városban pl. Salgótarjánban, Szekszárdon nem épül új társasház. 

A beruházásokon belül 1500 lakás épül fel egy két éven belül, mely nagyobb része Debrecenre és Győrre korlátozódik. Az épülő lakásállomány közel fele köthető le, nagyobb része a már említett két városban.

A fővároshoz képest a projekteken belüli lakásszám jóval kisebb, kb. 25 lakás épül projektenként. Száz feletti lakást tartalmazó projektek száma mindösszesen három: kettő Debrecenből és egy Győrből. Az 50-100 lakásos lakásprojekt száma is kevés és városonként maximum egy ilyen beruházás ismert, pl. Veszprémben és Nyíregyházán. A megvételre kínált ingatlanok alapterülete átlagosan 60-70 m² városonként, ám Pécsett 45, míg Miskolcon 80 m² átlagos alapterület jellemzi a még leköthető ingatlanok nettó méretét. A fajlagos lakásárak 300-350.000 Ft/m² körül alakulnak megyei jogú városainkban. A nagyobbak közül Szegeden, Miskolcon és Pécsett alacsonyabbak, míg Győrben, Debrecenben és Székesfehérváron a megnevezett értéknél valamivel magasabb négyzetméterárak jellemzőek.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem