11 °C Budapest

50 milliárdos rezsitartozása van a magyar háztartásoknak

2017. január 25. 10:00

Megtört a rezsicsökkentés óta tartó trend, nőtt a rezsiszámlákkal elmaradó fogyasztók, és a szolgáltatásból kikapcsoltak száma is - írja az Index.

Tavaly áprilisához képest novemberre nőtt a rezsiszámlákkal elmaradó fogyasztók, és a szolgáltatásból kikapcsoltak száma is, derült ki Seszták Miklós fejlesztési miniszter írásbeli válaszából, amelyet a szocialista Tóth Bertalan kérdésére adott.

A helyzet a 2010-es évek elejére vált drasztikussá, majd a több körös rezsicsökkentés hatására 2012-től javulni kezdett, a 2009-es állapotoktól azonban még mindig nagyon messze vagyunk. A 2016. novemberi adatokból az derül ki, hogy többen lettek, akik tartoznak a villanyszámlával és nagyobb lett a tartozás is. Nem túl jó hír az sem, hogy a villanynál és a gáznál is magasabb lett a kikapcsolt lakossági fogyasztók száma.

A gázszolgáltatásban novemberben már 77 825-en voltak olyanok, akiket kikapcsoltak, az áramnál ugyanez 21 768 fogyasztót jelentett.

Egyedül a távhő az, ahol látni némi javulást, ez azonban eleve lényegesen kevesebb embert érint, mint a gáz és az áram, itt 6442 kikapcsolt fogyasztó van. Seszták Miklós szerint a kikapcsolás egyébként sokszor nem a fűtést, hanem a melegvizet érinti.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm