18 °C Budapest

Erre sem telik majd a legtöbb magyar nyugdíjasnak

Pénzcentrum
2014. február 27. 13:00

Mindennapi szokásaink mellett az életszínvonalunk változására is számítunk nyugdíjas éveinkben. Nyugdíjasként több időnk lesz majd pihenésre és alvásra, valamint többet tévézünk és internetezünk. Viszont a várható bevételcsökkenés miatt a többség úgy gondolja, hogy olyan kell majd lemondania, mint az utazás, családja anyagi támogatása vagy autója fenntartása.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint egy átlagos magyar nyugdíjas legtöbb idejét alvással (napi 9-9,5 óra) tölti, ezt a 3,5 óra tévézés követi, majd a háztartása ellátása. Bár ezek a tevékenységek nem járnak jelentős anyagi ráfordítással, mégis adódik a kérdés, hogy a nyugdíjasok életszínvonala mennyiben határozza meg hétköznapjaikat és szokásaikat.

A Generali reprezentatív felmérése szerint a magyaroknak csupán öt százaléka gondolja azt, hogy fenn fogja tudni tartani a jelenlegi életszínvonalát a nyugdíjából. A megkérdezettek legnagyobb része (47%) azonban úgy gondolja, hogy egyáltalán nem fog tudni megélni idősebb korában. A felnőttek 95 százaléka pedig arra számít, hogy nyugdíjasként anyagi lemondásra kényszerül majd. Legtöbbjük úgy tervezi, hogy kevesebbet utazik majd, hogy nyugdíjából ki tudjon jönni. Ezen felül sokan (60%) gondolják úgy, hogy nem lesz lehetőségük családjuk anyagi támogatására, valamint a ruházkodás mennyiségén és minőségén is spórolniuk kell majd. Körülbelül ugyanennyien, 58 százalék nem tervez autót fenntartani nyugdíjas éveiben.

A KSH adatai alapján nem tűnnek alaptalannak az anyagi lemondással kapcsolatos várakozások. 2013. első negyedévében a hazai nettó átlagkereset 148 ezer forint volt, de a nyugdíjak összege a férfiaknál 123 ezer forint, a nőknél már csak 106 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos mértékű állami nyugdíj esetén a korábbi fizetésünk 77 százalékából kell kijönnünk havonta idősebb korunkban. Ezért is fontos időben elkezdeni az előtakarékoskodást, hogy a várhatóan alacsony nyugdíjunkat ki tudjuk majd egészíteni, és ne kelljen lemondanunk semmiről aktív éveink után sem.

A riasztó számok ellenére is elkerülhető az életszínvonal-csökkenés: ma már rengeteg választási lehetőségünk van, ha nyugdíjas éveinkre szeretnénk elkezdeni gyűjtögetni. Ráadásul az idei év elejétől már nemcsak az önkéntes nyugdíjpénztárba és a nyugdíj-előtakarékossági számlára befizetett összegek esetében, hanem nyugdíjbiztosítások után is jár az állami támogatás adójóváírás formájában.

KATTINTS! NEKED IS LEHET LUXUSNYUGDÍJAD: MUTATJUK A TITKOT

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

De nemcsak a több lábon álló öngondoskodás jelenthet megoldást az idősebb éveinkre való spórolásban. Fontos az is, hogy ne üljünk ölbe tett kézzel arra várva, hogy az állam úgyis megoldja ezt a társadalmilag is komoly problémát. Vegyük kezünkbe a pénzügyeinket, és saját igényeinkre szabva válasszunk a lehetőségek között. Az időt pedig ne sajnáljuk az alapos tájékozódásra, hiszen százezreket is jelenthet egy jó választás később.

KATTINTS! 5+1 TIPP: ÍGY LEHET NEKED IS MAGASABB NYUGDÍJAD

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MEDIA1  |  2024. március 28. 11:20
Bírságot kapott a héten a Tamási Rádió és a Jazz TV az NMHH Médiatanácsától, és a holland társhatósá...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem