11 °C Budapest

Több ezer nyugdíjas szeretne ide bekerülni

2016. december 28. 09:33

Hatalmas a túljelentkezés a budapesti idősotthonokba - írja a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonában például 300-an várakoznak felvételre, de egész Budapesten 4000-en szeretnének egy-egy ilyen szociális ellátóhelyen élni - tudta meg a lap Skultéti Józseftől, a Pesti úti intézmény vezetőjétől.

A szakember elmondása szerint Budapesten közel 510 ezer 65 év feletti nyugdíjas él, és a fővárosban összesen 82 szociális intézmény érhető el azok számára, akik saját lakásukban már nem boldogulnak. Ezek közül tizenkettőt működtet a fővárosi önkormányzat. A jogszabály szerint egyébként otthonokba csak olyan idős emberek kerülhetnek, akik legalább napi négy órában ápolásra szorulnak.

A magánintézmények sokszor 6-8 millió forintot is elkérnek a felvételért, náluk ilyen nincs: a legtöbben százezer forintnál is kevesebbet fizetnek havonta a lakhatásért és az ellátásért - tette hozzá Skultéti József. Vagyis az önkormányzati otthonokba inkább a szegényebb nyugdíjasok laknak. Aki pedig nem tudja megfizetni a bentlakás díját, annak az önkormányzat segít. Vannak, akik költőpénzt is kapnak, bár ez csupán néhány ezer forint.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem