15 °C Budapest

Neked is lehet álomnyugdíjad, csak jó helyre kell születni

2017. január 4. 05:31

Európai uniós viszonylatban a sereghajtók közé kerültek a magyar nyugdíjak, ha az összegeket a vásárlóerő alapján hasonlítjuk össze. Ezzel szemben a luxemburgi és az osztrák kisnyugdíjasok dőzsölhetnek, ezekben az országokban ugyanis a nyugdíjminimum is több százezer forintra rúg.

Szinte minden héten jelennek meg újabb cikkek, tanulmányok, amelyek a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát vitatják. Hazánkban a népesség átlagéletkora folyamatosan növekszik, ami komoly kihívás elé állít minket, hiszen a magyar nyugdíjrendszerben a mindenkori nyugdíjasokat a gazdaságilag aktívak tartják el. Ráadásul a jelenleg közel 2 millió nyugdíjasnak több mint a fele már most is 100 ezer forintnál is kevesebből él havonta.

Az MNB 2016-ban megjelent tanulmánya szerint, a következő 20 évben még nem lesz gond a magyar nyugdíjrendszerrel, hiszen a bevételek fedezik majd a kiadásokat. Hosszabb távon azonban a nyugdíjrendszer egyenlege egyre nagyobb hiányt mutat.

Persze ez probléma nem csak minket foglalkoztat, az utóbbi évtizedek demográfiai folyamatai a környező európai országokat sem kerülték el. Azonban ahány ország, annyiféle nyugdíjrendszer. Ezért most annak próbáltunk utánajárni, milyen a magyar nyugdíjasok helyzete a közelünkben lévő országokhoz képest.

Hátul kullogunk a rangsorban

A KSH frissen megjelent tanulmányában az eltérő árszínvonalakat kiküszöbölve, az öregségi nyugdíjasokra jutó éves nyugdíjösszegeket egy speciális fiktív pénzegységben, az úgynevezett vásárlóerő-egységben hasonlította össze.

Forrás: KSH - Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2016

A fenti ábra jól mutatja, hogy európai uniós összehasonlításban nincsenek túl jó helyzetben a magyar nyugdíjasok, csupán pár országot tudtunk magunk mögé utasítani. Az összesítésben az utolsó helyre Bulgária került, ahol egy átlagos öregségi nyugdíj feleannyi termék és szolgáltatás megvásárlására volt elegendő, mint hazánkban. Ezzel szemben az átlagos luxemburgi, vagy az osztrák öregségi nyugdíj két és félszer több termék megvásárlásra elegendő.

Nyugdíjminimummal sem vagyunk elkényeztetve

AZ OECD legutóbbi tanulmányában tagállamait és a vele együttműködésben lévő országokat vette górcső alá. Bár nincsen minden országban törvényileg szabályozva a nyugdíjminimum összege, de az összehasonlítás kedvérét érdemes megnéznünk ebből is néhányat.

A tanulmányban szerepelő országok közül Luxemburgban folyósítják a legmagasabb nyugdíjminimumot, ami forintra átszámolva közel 530 ezer forintra tehető. De az osztrák nyugdíjasok sincsenek rossz helyzetben, ott a legkisebb nyugdíj 250 ezer forint körül mozog, holott Magyarországon mindössze 28 500 a nyugdíjminimum összege.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szlovákiában magasabb az átlagnyugdíj

Vagyis a két tanulmány szerint egybehangzóan jól élhetnek a nyugdíjasok Luxemburgban és Ausztriában, amíg a magyar nyugdíjasok ettől a színvonaltól jóval elmaradva, valahol a cseh, szlovén és a szlovák nyugdíjasokkal vannak egy színvonalon.

Érdekesség azonban, hogy míg a vásárlóerő tekintetében magunk mögé utasítjuk a szlovák nyugdíjasokat, az átlagnyugdíjat összehasonlítva csaknem 20 ezer forinttal kapunk kevesebbet. Átszámolva egy szlovák nyugdíjas 2016-ban átlagosan 128 960 forintot vihetett haza, a magyar átlagnyugdíj ugyanebben az évben pedig 109 561 forintra volt tehető egy hónapban.

Az sem mindegy, melyik megyében lakunk

Bár a magyar és a külföldi nyugdíjak között nagy különbségek vannak, érdemes tudunk azt is, hogy Magyarországon belül is nagy eltérések vannak a nyugdíjak között.

A legmagasabb nyugdíjat 2016-ban az előző évekhez hasonlóan Budapesten folyósították, havonta átlagosan 143 805 forintot. De 120 ezer forint feletti összeget kapnak a Pest, Fehér, Veszprém és Komárom-Esztergomban élő nyugdíjasok is.

A legkevesebb nyugdíjat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő nyugdíjasoknak viszi a postás: havonta 107 912 forintot, ami közel 36 ezer forinttal kevesebb, mint amennyit a Budapestiek kapnak. Ezek a különbségek azonban a nyugdíj alapjául szolgáló keresetek nagyságával, az eltérő szolgálati idővel magyarázhatóak.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm