6 °C Budapest

Hivatalos: ennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre

2014. december 17. 06:02

Hétfőn elfogadták a 2015-ös költségvetést: ez azt is jelenti, hivatalossá vált a jövő évi nyugdíjemelés mértéke.

A parlamenti képviselők hétfőn elfogadták a 2015-ös költségvetést - ebben hivatalosan is szerepel, hogy mekkora inflációval számol a kormány jövőre.

Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni. Ezt hívjuk inflációkövető emelésnek. (Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását jelenti).

Tehát gyakorlatilag annyival nőnek a nyugdíjak, amekkora inflációval számol a kormány jövőre.

Mennyivel emelkednek a nyugdíjak pontosan?

Az inflációs előrejelzés 1,8%, tehát a kormány 1,8 százalékos mértékű nyugdíjemeléssel számol jövőre.

Az átlagos öregségi nyugdíj összege 115 786 forint volt az idei év elején. Ez tehát azt jelenti, hogy az átlagos nyugdíj mintegy 2 ezer forinttal fog nőni.


A nyugdíjasok többségének (54%) folyósított ellátás összege még a 115 ezer forintos átlagot sem éri el: több mint 1,1 millióan vannak, akiknek 50 és 99 ezer forint közötti nyugdíjból kell havonta megélniük. Ha valakinek 50 ezer forint a nyugdíja, valószínűleg mérsékelten örül annak, hogy jövőre 900 forinttal kap majd többet. A januári adatok szerint a csúcsnyugdíj közel 870 ezer forint: ez azt jelenti, hogy a luxusnyugdíjasok akár 15 ezerrel is többet kapnak majd 2015-ben.
{{TRADERAJANLO 46}}

Fontos kérés: MIKOR érezik jövőre a nyugdíj?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

2015-ben is minden hónap 12-én utalják a nyugdíjat azoknak, akik számlájukra kérik. Ha 12-e hétvégére esik (áprilisban, júliusban, szeptemberben), pénteken utalják a nyugdíjakat. Decemberben a hónap elején érkezik majd a nyugellátás - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatásából.

A 2015-ös költségvetés nagy vesztesei a korkedvezményes nyugdíjban részesülők

Az idei év végén megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás lehetősége. Ezt azok vehették igénybe, akik éveket dolgoztak veszélyes munkakörökben, és az egészségük védelme érdekében korhatár előtt mehettek nyugdíjba.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem