Hat százalékkal csökkenhet a nyugdíj, ha megszavazza a nép

2015. július 28. 20:30

Évi kétszázmilliárd forintra lenne szükség, ha a jelenleg aláírásgyűjtés alatt álló, férfiak 40 év munkaviszonya utáni nyugdíjazásról szóló népszavazás eredménye ezt megköveteli. A finanszírozásra nincsenek egyszerű megoldások, azonban muszáj megoldást találni, mert sem a nyugdíjkassza, sem pedig a költségvetés hiánya nem borulhat fel.

Felpörögtek az események a szakszervezetek által indított, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásról szóló népszavazás körül. A referendum kiírásához szükséges 200 ezer aláírás gyűjtése már elkezdődött, és a szakszervezet vezetői egy csapásra már meg is találták a plusz kiadás fedezetét.

A férfiak korai nyugdíjba vonulásának lehetősége ugyanis - amennyiben a nép is úgy dönt - nem kevés pénzbe kerül. Korábbi számításaink szerint 200 milliárd forintot is elérheti már az első évben ez a kiadási tétel.

De ki fizeti?

Adódik a kérdés: ki fogja fizetni ezt a 200 milliárd forintot, ha a program a népszavazást követő január elsején már életbe is lép, hogy az ne borítsa fel a nyugdíjkasszát és ezzel a költségvetés hiányát?

Több lehetőség is adódik ebben az esetben:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Nem a nyugdíjkassza egyensúlyát oldja meg a kormány, hanem a költségvetés egyensúlyának felborulását akadályozza meg. Ennek egyik lehetősége, hogy általános adóemeléssel finanszírozza a plusz kiadásokat, vagyis a teljes adófizetői kör finanszíroz egy olyan intézkedést, ami bizonyos réteget hoz előnybe, évről-évre.
  • A másik költségvetési opció logikusan a tartós (vagyis minden évben hatással járó) kiadás oldali lefaragás, vagyis nem fűnyíróelvszerű intézkedéssorozat. Az esetlegesen reformintézkedésnek is nevezhető lépések azonban azonnal nem tudnák kompenzálni a többletkiadásokat.
  • A nyugdíjkassza egyensúlyának megbomlását igyekszik a kormány megakadályozni, első körben a bevételek emelésével, vagyis a szociális hozzájárulási adó, járulékok emelésével. Ennek a munkaerőköltségre és a vállalatok munkaerőkeresletére gyakorolt hatását nem is szükséges részletezni.
  • A nyugdíjkasszán belüli másik opció a kifizetések leszorítása olyan szintre, hogy a jelenlegi keretbe beleférjen ez a 200 milliárd forintra becsült kiadási tétel. Itt értelemszerűen a havi nyugdíjellátások csökkenésére kell gondolni.
  • Az ötödik forgatókönyv (melynek nagyon alacsony a valószínűsége), hogy a kormány nem kompenzálja a többletkiadást, vagyis ennyivel emelkedik a költségvetés hiánya. Jövőre ez hozzávetőlegesen 2,7%-ra tornászná fel a 2%-ra kitűzött költségvetési deficitet.

Íme a szám!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megnyilvánulása, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium Portfolio-nak küldött válaszából (miszerint egy ilyen intézkedéssel a nyugdíjasok jövedelme is csökkenhet) arra következtetünk, hogy a kormány a nyugdíjkifizetések visszavágásával kezelné a helyzetet. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2014. decemberi adatai alapján a következőkből indulunk ki megközelítő számításainkban:

  • Tavaly az állam 2,182 millió személynek utalt ki összeget nyugellátás címen.
  • Átlagosan havonta 111 630 forintot.
  • Éves szinten ez 2922 milliárd forintnak felel meg.
Ahhoz, hogy ez a kiadási összeg nominális szinten ne változzon, miközben 150 ezer fővel emelkedne az érintettek köre, arra lenne szükség, hogy az egy főre eső havi átlagos kifizetések megközelítőleg 6,4 százalékkalkal csökkenjenek. Egy átlagos nyugdíjas esetében ez azt jelentené, hogy a havi 111,6 ezres nyugdíj helyett a jövőben 104,5 ezres nyugdíjat kap.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem