7 °C Budapest

Hamarosan kétszereződik az eltartott magyar nyugdíjasok száma

2015. október 7. 18:05

Magyarországon az elöregedő társadalmak problémája még a nyugat-európai helyzetnél is súlyosabb. Hazánkban is kétszer annyi nyugdíjast kell eltartania egy dolgozónak, mint most, viszont itthon az öngondoskodás szintje jelentősen elmarad a nyugati társadalmak öngondoskodásától.

Az elöregedő társadalmak világszerte komoly pénzügyi kihívás elé állítják a kormányokat és nyugdíjrendszereket - hangzott el a Hágában, szeptember közepén megrendezett World Pension Summit 2015 konferencián.

Európában a társadalmak elöregedése miatt egyre kevesebb kereső jut egy nyugdíjasra, miközben a gazdaságok teljesítőképessége nem tud lépést tartani a szociális rendszerek forrásigényével. Ennek következtében az államilag garantált nyugdíjak egyre jobban elszakadnak a munkajövedelmektől. Emiatt növekvő igény mutatkozik Európában a nyugdíjcélú megtakarítások iránt.

Az emberek egyre inkább a maguk kezébe veszik a döntést a jövőjükről, és megtervezik az időskori jövedelmüket

- mondta Lard Friese, az NN Csoport vezérigazgatója.

A nyugdíjrendszerek előtt álló kihívások súlyosságát támasztotta alá az Európai Bizottság 2014. évi demográfiai előrejelzése is. Eszerint már 2020-ban az európai népesség negyedét a 60 év fölöttiek fogják kitenni. Az Eurostat prognózisa a 80 évnél idősebb emberek részarányának megduplázódásával számol 2080-ra, amelynek következtében felére csökken a munkakorúak aránya a teljes népességen belül.

Ez azt jelenti, hogy ötven év múlva már csak két dolgozó fog eltartani egy nyugdíjast, szemben a mostani átlagosan néggyel.

Ez a tendencia Magyarországon is kimutatható, ám a magyarországi helyzet annyival kedvezőtlenebb, hogy az aktív nyugdíj megtakarítások szintje is elmarad az európai átlagtól.

A kormányoknak, a biztosítótársaságoknak és az Európai Bizottságnak óriási a felelőssége abban, hogy felhívják az emberek figyelmét a várható kihívásokra és világosan kommunikálják a lehetséges megoldásokat.

- hangsúlyozta Lard Friese. De milyen nyugdíjcélú megtakarítást indíthatunk Magyarországon?

Nyugdíjbiztosítás

A nyugdíjbiztosítás a "legfiatalabb" nyugdíj-célú megtakarítási forma, ugyanis ezeknek a speciális életbiztosításoknak a 20 százalékos adójóváírása csupán 2014 január 1-e óta elérhető. Ennek ellenére nagy népszerűségnek örvend, hiszen a hagyományos megtakarításos, illetve unit linked formában is elérhető.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A nyugdíjra takarékoskodóknak azért érdemes a biztosítási formát választaniuk, mert

  • A jegybanki szabályozásnak köszönhetően az elmúlt másfél évben csökkentek a költségek és
  • Az USA-ban nyugdíjba vonulók között a nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek kaphatják (arányosan) a legmagasabb juttatást.

Önkéntes nyugdíjpénztár

Az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP) a legrégebben elérhető 20 százalékos adójóváírással elérhető nyugdíj-előtakarékossági forma.

Nem véletlen, hogy több mint 1 millió pénztári nyugdíjtakarékossági számla van Magyarországon.

Előnyei közé tartozik, hogy a választható portfólióknak köszönhetően a befektetés részével az ügyfélnek nem kell foglalkoznia, illetve, hogy szükség esetén szüneteltethető a díjfizetés.

Nyugdíj elő-takarékossági számla

A Nyugdíj elő-takarékossági számla (NYESZ) egy olyan különleges értékpapírszámla, amelyre csupán meghatározott értékpapírokat vásárolhatunk, viszont ezért cserébe (a másik két termékhez hasonlóan) 20 százalékos adójóváírást érvényesíthetünk. A NYESZ azoknak lehet jó választás:

  • Akik a bankban szeretnék tartani a megtakarításukat és
  • Saját maguk szeretnék kezelni a megtakarítási portfóliójukat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm