12 °C Budapest

Évi 280 ezret kaphatsz az államtól, ha félreteszel a nyugdíjas éveidre

2016. december 31. 11:33

A megkérdezett magyarok többsége már nem számít anyagi visszaesésre idősebb korában, ennek egyik oka, hogy egyre többen tudatosan készülnek a nyugdíjas éveikre. 

Valóban általánosan elfogadott vélekedés hazánkban, hogy a nyugdíjasoknak lejjebb kell adniuk korábbi életszínvonalukból? Erre is kitért a Vienna Life decemberi kutatása, amely szerint a több mint 600 megkérdezett 38,4 százaléka az aktív éveihez képest alacsonyabb életszínvonalat vár nyugdíjasként. A válaszadók 52,5 százaléka azonban nem számít anyagi visszaesésre idősebb korában, sőt, még olyanok is vannak, akik szerint a nyugdíjba vonulás után javul majd a pénzügyi helyzetük - igaz, ezt 100-ból mindössze nagyjából 5-en gondolják.

A családjukra számítanak a legkevesebben

Nyugdíjasként mi biztosítja majd az Ön anyagi biztonságát? Erre a kérdésre több választ is megjelölhettek a kérdőívet kitöltők. A legtöbben azt ikszelték be, hogy számukra az addig összegyűjtött megtakarításaik jelentik majd a stabilitást idősebb korukban, a második legtöbb szavazat viszont még mindig az állami nyugdíjra érkezett. Harmadik helyen vannak azok, akik vagyonuk felélését (például ingatlanjuk eladását, kisebbre cserélését stb.) tervezik, és legkevesebben azt a választ jelölték meg, hogy a családjukra támaszkodnának majd aktív éveik után.

Itt az alkalom az állami támogatás növelésére

Az ügyfelek a hazánkban elérhető három nyugdíj-előtakarékossági konstrukció segítségével összesen évi 280 ezer forint adójóváírást kaphatnak. A biztosító kutatásából az is kiderült, hogy a 20 százalékos adójóváírás összegének növelése érdekében a több mint 600 megkérdezett 14 százaléka fizet be idén extra pénzt nyugdíjbiztosításába, legtöbben 50 ezer forint alatti összeget.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm