17 °C Budapest

Ennyit kap a leggazdagabb nyugdíjas havonta: új rekord!

2015. március 3. 06:02

A magyar nyugdíjasok fele havonta százezer forintnál kevesebből él. Jó hír azonban, hogy a leggazdagabb nyugdíjasnak már havi 1,3 milliót utalnak. A magyar luxusnyugdíj tavaly még csak 870 000 forint volt.

A 2015 januári emelés után ma Magyarországon a nyugdíjrekorder 1 308 565 forintot kap havonta - értesült a Pénzcentrum az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF). Általában magas nyugdíjhoz azok juthatnak, akik az életpályájuk alatt rendszerint magas jövedelemmel voltak bejelentve, és a nyugdíjkorhatárhoz képest jóval később például 75-80 évesen mentek nyugdíjba.

A tavalyi évben a csúcsnyugdíj "csupán" 870 000 forint volt, a nagy különbség abból következik, hogy tavaly  szeptemberben eltörölték az ugynevezett járulékplafont. A járulékplafon eltörlése azt jelenti, hogy vannak akiknek magasabb nyugdíjjárulékot kell fizetni, igaz hosszabbtávon így az állami kiadásai nőni fognak, a magasabb nyugdíjak kifizetésével.

A legtöbb nyugdíjasnak ez valóban luxus, hiszen idén januárban az átlagnyugdíj összege: 117 372 forint volt, ami tizede sincs annak, amit most a rekorder kap. Az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege pedig változatlanul havi 28 500 forint. 2015 januárjában 2 022 095 fő volt a nyugdíjasok száma Magyarországon, a részükre kifizetett összegek a következőképpen alakultak:

Viszonylag kevesen kapnak 50 000 forint alatti összeget, azonban az ellátottaknak több mint fele 100 000 forint alatti nyugdíjból él. Ellenben egészen sokan, majdnem 800 ezren kapnak 100 000 forint felett és megközelítőleg 101 ezren vannak, akiknek a megélhetés nem igazán jelenthet gondot, hiszen ők 200 000 forint vagy a feletti nyugdíjat kapnak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A tavalyi évben történt változás idén is folytatódik, hiszen többen kapják nyugdíjukat utalással mint postai úton. A számok közel fele-fele arányban oszlanak meg, de így is elmondható, hogy az idősebbek egyre nyitottabbak az utalással érkezett nyugdíj felé.


NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem