17 °C Budapest

Újabb büntetéseket szabott ki az MNB a hitelintézetekre

Pénzcentrum
2014. augusztus 26. 13:33

Az MNB befejezte a teljes hitelintézeti szektort érintően folytatott vizsgálatát arra vonatkozóan, hogy az intézmények a jogszabályokkal összhangban módosították-e egyoldalúan a bankszámlák, bankkártyák díjait, jutalékait vagy költségeit. A jegybank négy vizsgálati szakaszban összesen 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és 142 intézménnyel szemben hozott intézkedést.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt időszakban - korábbi bejelentésének megfelelően - újabb 39 pénzügyi szervezetnél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. május 23-a között a jogszabályokkal összhangban változtattak-e egyoldalúan a konstrukcióik díjain, jutalékain vagy költségein.

A most lezárt (negyedik körös) vizsgálatok során feltárt jogsértések - a korábbiakhoz hasonlóan - a következők voltak:

  • 1) hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista a szerződésben, üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben;
  • 2) a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint 2 hónappal hirdették meg;
  • 3) a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt 2 hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról;
  • 4) elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát;
  • 5) az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt;
  • 6) korábbi "díjmentes, ingyenes, 0 forintos" tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti;
  • 7) megváltoztatták a díjszámítás módját.
Az MNB - a 2014. augusztus 26-án közzétett határozatok alapján - 35 esetben kötelezést tartalmazó intézkedéseket írt elő az intézmények számára, és ebből 33 esetben fogyasztóvédelmi bírság kiszabását is indokoltnak tartotta, mindösszesen 216,5 millió forint értékben.

További 2 intézmény esetében nem került sor ugyan bírság kiszabására, azonban az MNB felhívta e pénzügyi szervezeteket az új díj bevezetését, valamint a szerződésben foglalt díj számítási módjának fogyasztókra nézve kedvezőtlen módosítását tiltó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására (PILLÉR Takarékszövetkezet, Solt és Vidéke Takarékszövetkezet).

Az MNB 3 pénzügyi intézmény esetében megszüntette a fogyasztóvédelmi vizsgálatot tekintettel arra, hogy ezeknél az intézményeknél nem történtek, vagy nem jogszerűtlenül történtek a fogyasztókat érintő díjemelések (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.; Credigen Bank Zrt.; Ricse és Vidéke Takarékszövetkezet). A vizsgált intézmények között volt az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet is, amelynél azért került sor a vizsgálat megszüntetésére, mert a Fővárosi Törvényszék elrendelte az intézmény felszámolását (Orgoványi takarék: indul a felszámolás és a betétkifizetés).

A vizsgált intézmények - amennyiben eddig még nem hoztak ilyen intézkedést - október 15-éig kaptak határidőt arra, hogy az érintett fogyasztók számára visszatérítsék a jogtalanul felszámított díjakat, ennek végrehajtásáról pedig október végéig kell beszámolniuk a jegybank részére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fenti vizsgálatok lezárásával az MNB végére ért a teljes hitelintézeti szektort érintő, díjemelésekkel kapcsolatos ellenőrzéssorozatnak. Ennek során

összesen 1,86 milliárd forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabására került sor és több ezer fogyasztó számára térítették, illetve térítik vissza a jogszerűtlenül megfizettetett díjat, költséget.

A vizsgálatok hozzájárultak ahhoz is, hogy a hitelintézeti szektorban megszűnjenek a - sokszor évek óta fennálló - jogszabálysértő, a fogyasztókat hátrányosan érintő hiányosságok (például az oklista hiánya, tájékoztatási hiányosságok, határidők be nem tartása). Az MNB a jövőben is folyamatosan figyelemmel kíséri a költségek, díjak változásait és vizsgálni fogja azok jogszerűségét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm