21 °C Budapest

Sok magyar család van bajban: erre eddig senki sem gondolt

Pénzcentrum
2016. február 29. 11:47

Nincs olyan megtakarítási termék Magyarországon, ami kifejezetten azokat célozza meg, akik két éves időtávon szeretnének megtakarítani. Emiatt nekik trükközniük kell, ha a legjobb megoldást szeretnék megtalálni maguknak. Ezen az időtávon ugyanis érdemes lehet többfelé osztani a pénzünket ahhoz, hogy az ideális megoldást megtaláljuk.

Sokan vannak úgy, hogy egy korábban összespórolt nagyobb összeget (pl. néhány millió forint) szeretnének elhelyezni, azonban a Tartós Befektetési (vagy Betéti) Számlák (TBSZ) 3 éves kedvezményes időszakát nem tudják kihasználni, mert ennél hamarabb van szükségük a pénzre. Emellett persze a bankbetétek viszonylag alacsony kamatánál többet szeretnének látni és persze lehetséges, hogy több mint egy évig tartják a pénzüket egy helyen.

Mégiscsak inkább TBSZ

Ahogy azt írtuk a TBSZ először három naptári év után ad adókedvezményt, ilyenkor a kamatadó 10 százalékra mérséklődik és az egészségügyi hozzájárulást (EHO) sem kell megfizetnünk. Ezt két éves megtakarítási időszak alatt nem tudjuk kihasználni, azonban ennek ellenére megérheti ilyen számlára tenni a pénzünket, de hogy lehet ez?

Hiába más számláról beszélünk, a számlavezetés jellemzően ugyan annyiba kerül, mintha sima értékpapírszámlát vennénk fel, ráadásul a feltöréskor sem kell magasabb költségekkel számolni. Hatalmas előny lehet viszont, ha több befektetési formát választunk, ilyenkor ugyanis nem a befektetési termék eladásakor kell megfizetni a kamatadót és az EHO-t, hanem amikor a számláról felvesszük a pénzt.

Ha az összes termékünknek pozitív hozama volt, akkor mindegy, hogy melyik számlát választjuk. Ha viszont a befektetések között volt veszteséges, akkor a veszteség mértékével csökken a kamatadó adóalapja.


Két év aránylag hosszabb időtáv az ember életében, így előfordulhat, hogy korábban vagy később van szükségünk a pénzre. Előbbi esetben érdemes fix hozamú befektetést választani. Utóbbinál viszont kiemelkedően előnyös lehet a TBSZ, hiszen 3 év után a fent felsorolt kedvezményeket kaphatjuk, míg ha 5 évig a számlán tartjuk a pénzünket, akkor nemcsak az EHO mentességet kapunk, hanem a kamatadót sem kell megfizetnünk.

Mit vegyünk TBSZ-re?

A TBSZ értékpapírszámlájára számos befektetési termék közül válogathatunk, ezeket persze megvehetjük sima értékpapírszámlára is, azonban ebben az esetben elveszítjük a felsorolt előnyöket.

Állampapírok

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az állampapírok után eleve nem kell EHO-t fizetni, ez már a két éves megtakarítási időszaknál is mellettük szól. Persze nem mindegy, melyik papaírt vesszük meg. Vehetünk például évente Kamatozó Kincstárjegyet egy éves futamidővel, de a magasabb hozam reményében vehetünk hosszabb futamidejű Magyar Államkötvényt. Ezeknél érdemes változó kamatozású terméket választani, így bármikor veszteség nélkül eladhatjuk őket. Vásárolhatunk a lakossági államkötvényekből (PMÁK és BMÁK) is, ezek is jellemzően veszteség realizálása nélkül válthatók vissza.

Befektetési alapok

A befektetési alapok nyilvános tájékoztatójában megtaláljuk, hogy az adott alapnak mekkora a kockázata és az alapkezelő milyen futamidőre ajánlja a megvásárlását. Két éves időtávon egyébként elsősorban a pénzpiaci és a rövid kötvény alapok jöhetnek szóba. Ha a magasabb hozam reményében kockáztatjuk a pénzünket például egy részvényalapban, akkor érdemes a pénzünk egy részét biztos befektetésben tartani (pl: állampapír vagy pénzpiaci alap).

Bankbetét

Természetesen nem érdemes elfeledkezni a bankbetétekről sem, hiszen új pénz elhelyezésekor a jegybanki alapkamat többszörösét is megkaphatjuk, igaz, ezek általában rövid lejáratú termékek. Ha viszont egy éves lekötést nézünk, akkor két százalék körüli ajánlatot is találhatunk, ha körülnézünk a bankok ajánlatai között.

A betéteknél azt is meg kell nézni, hogy mekkora kamatot kapunk majd akkor, amikor már nem friss pénzt kötünk le és persze a számlavezetési díjak sem lényegtelenek, alacsonyabb kamatok mellett ugyanis a kamatadóval akár nullázhatják a hozamunkat. Arról nem is beszélve, hogy jellemzően a pénz felvételének (átutalásának) is díja van, ezzel sem árt előre kalkulálni, amikor elhelyezzük a pénzünket.

Egyszeri díjas életbiztosítás

Az egyszeri díjas életbiztosítások aránylag nagyobb összeg felett elérhetők, mint a másik két fent részletezett termék. Ennek ellenére megérheti ezt választani, az eszközalapokkal ugyanis hasonlóan jól járhatunk, mint azt a TBSZ-nél ismertettük, ugyanis ezeknél a termékeknél is a pénz felvételekor kell megfizetni a kamatadót és az EHO-t. Emellett ezek az életbiztosítások is adnak kamatadó kedvezményt:

  • 3 év után feleződik a kamatadó és az EHO,
  • 5 év után pedig egyiket sem kell megfizetni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem