21 °C Budapest

Quaestor-botrány: nem kell elölről kezdeni a pert

MTI
2017. január 24. 20:31

Az egyik szakértő kizárása miatt nem kell elölről kezdeni a Quaestor-ügy bírósági tárgyalását - közölte a Fővárosi Főügyészség .

A Fővárosi Ítélőtábla kedden helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék végzését, amiben kizárta az egyik szakértőt, az ítélőtábla döntése jogerős.

Helytelen az a sajtóban megjelent állítás, hogy az egyik szakértő jogerős kizárása miatt elölről kezdődhet a Quaestor-per

- közölte a főügyészség írásos válaszában.

Hozzátették: a másodfokú bíróság jogerős végzésében rögzített iránymutatása alapján az együttesen adott szakértői vélemény törvényes bizonyítási eszköz, amit az első fokú bíróságnak tárgyalás anyagává kell tenni. Ennek megfelelően a Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint annak sincs akadálya, hogy a bíróság a továbbiakban az együttesen adott szakértői véleményt készítő, kizárással nem érintett igazságügyi szakértő meghallgatásával folytassa a bizonyítási eljárást.

Idézték a másodfokú bíróság végzését, amely szerint "az együttesen adott szakvélemény lényegében azt jelenti, hogy annak minden megállapításával egyetértenek a szakvélemény készítői, így az egyik szakértő kizárása a szakvélemény felhasználhatóságát alapvetően nem érinti".

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben zárta ki a Quaestor-ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként részt vevő adó-, járulék- és könyvszakértőt, aki egy másik igazságügyi szakértővel csaknem 50 kötet terjedelmű együttes szakértői véleményt készített. A tárgyaláson azonban felmerült, hogy az egyik szakértő a Kvantál Zrt.-vel, a büntetőeljárásban sértetti pozícióban lévő Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolójával kapcsolatban áll. A törvényszék a beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a szakértő könyvvizsgálóként 2011. december 1-je óta valóban megbízásos jogviszonyban áll a felszámoló társasággal.

A bíróság a Quaestor Pénzügyi Zrt. mint sértett, és a szakértő között a szakértői vélemény elkészítésének időpontjában, valamint a jelenleg is fennálló jogviszony miatt a szakértőt a büntetőeljárásból kizárta.

A csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba, a cégcsoport vezetője és társai ellen indított büntetőper tárgyalása júliusban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm