9 °C Budapest

Nem nyugdíjra, és nem is a gyerek oktatására gyűjtenek a legtöbben

2017. február 3. 18:00

A hazai befektető leginkább általános tartalék miatt, évente több alkalommal és 1-3 éves időtávon növeli megtakarítását. Legígéretesebbnek jelenleg az amerikai részvénypiacokat és a gyógyszer-befektetéseket vélik.

Egyértelműen a biztonsági tartalék a legfontosabb megtakarítási cél, négyből három hazai befektető erre gyűjti pénzét. Látványosan kevesebben szánják nyugdíjra jelenlegi megtakarításukat (38%), míg szorosan harmadik helyen a gyermekek jövője áll, amelyre nagyjából minden harmadik megtakarító tesz félre - derül ki a K&H Alapkezelő országos felméréséből.

A tavaly év végén végzett befektetői felmérésünk alapján azt mondhatjuk, hogy a megtakarítók az arany középutat választják - már ami az időtávot illeti. Ez azt jelenti, hogy bár rövid, közép- és hosszú távra is terveznek megtakarítást, az 1-3 éves időtáv messze a legnépszerűbb. A megkérdezett befektetők több mint fele (52,6%) ilyen időre tervezi megtakarítását, míg közel minden harmadik befektetőnek van 4-5 éves távra, illetve több mint 5 éves távra megtakarítása. Ez azért szerencsés, mert az adókedvezmények is 3-5 éves távtól nyújtanak leginkább lehetőséget a hozam növelésére"

- tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

A rendszeres megtakarításban van még hova fejlődni, hiszen csupán minden ötödik hazai befektető tesz félre minden hónapban. Ha ehhez hozzávesszük azokat is, akik évente több alkalommal gyarapítják tartalékukat, akkor már jobb a helyzet, azonban fontos látni, hogy az akár kis összegű, de rendszeres megtakarítás több év alatt már szép összeget eredményez.

Befektetési top 10

A megkérdezett befektetők elsősorban a legfejlettebb régiók - így az USA, Németország és az eurózóna - gazdasági növekedéséből kívánnak profitálni, míg az iparágak között egyértelműen a gyógyszer-, illetve autóipart és az IT szektort tartják ígéretesnek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"A tavaly 20 százalék felett teljesítő hazai részvénypiac, a több mint 10 százalékot nyújtó feltörekvő régió és a közel 5 százalékot teljesítő fejlett tőzsdék a világgazdaság gyorsuló bővülése mellett idén is jó kilátással bírnak, igaz, az arányokban komoly változásokra számítunk, és elsősorban a fejlett piacokra érdemes koncentrálni" - javasolja Zobor Zsuzsanna.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem