16 °C Budapest

Milliókat csalt ki ismerőseitől egy szolnoki férfi: Németországban fogták el

MTI
2016. július 30. 14:03

A rendőrök őrizetbe vettek egy szolnoki férfit, aki a gyanú szerint több mint ötven sértettet károsított meg azzal, hogy a kölcsönkért pénzt nem vagy csak részben fizette vissza - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.


Hangai Nándor elmondta, a 41 éves férfi 2007 és 2015 között 600 ezer és 30 millió forint közötti összegeket kért kölcsön a sértettektől. A gyanúsított a kölcsönadási megállapodásokat a kapott pénz befektetése, valamint a tőke és hozamok visszafizetésének ígéretével kötötte meg, ám ennek már a szerződések aláírásakor sem állt szándékában eleget tenni.

A szolnoki férfi ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, Németországban fogták el, majd átadták a magyar hatóságoknak - tudatta a szóvivő.

A nyomozók a szolnoki férfit üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem