13 °C Budapest

Magyarok hamisították az eurót: ez minden idők legnagyobb fogása

2015. június 6. 11:29

Közel háromszázezer euró névértékű hamis pénzt foglaltak le és hat embert, köztük öt magyar és egy osztrák állampolgárt vettek őrizetbe pénteken az osztrák hatóságok.

Az euró 2002-es bevezetése óta ez az egyik legnagyobb hamispénz-fogás az országban.

A bűnbanda 37 éves burgenlandi tagja egy bécsi kávéházban 150 ezer euróért (mintegy 46,8 millió forintért) kínálta eladásra a bankjegyeket egy érdeklődőnek, aki a rendőrséghez fordult - magyarázták az osztrák hatóságok.

Ezután már álruhás rendőrök is megjelentek az "érdeklődővel" együtt a bankjegyek megbeszélt átadásánál a bécsi Montecuccoli téren. Miután a 37 éves eladó a lakásába vezette a férfit, hogy átnyújtsa neki a több mint 292 ezres névértékű hamis eurót, a hatóságok elfogták a férfit. Ezt követően a nyomozók a nyilvánvalóan a haszon elosztásának reményében a lakásba érkező három magyar férfit és két magyar nőt is őrizetbe vették.

Az elfogottak között található a pénzhamisítási ügylet feltételezett kitervelője, egy 43 éves, Bük térségében élő magyar férfi is. Roman Hahslinger, a bécsi rendőrség egyik szóvivője azt mondta, egyelőre nem tudják, hol állították elő a hamis bankjegyeket, a nyomozást azonban az Interpolon keresztül Magyarországra is kiterjesztették.

Ezt a bankjegyet hamisítják leggyakrabban

Ausztriához hasonlóan hazánkban is előfordul, hogy bankjegy hamisítók buknak le. 2015 első három hónapjában 574 darab hamis bankjegyet találtak - ez egyébként elég alacsony szám, 2009-ben például volt olyan negyedév, amikor háromezernél is több volt. Az 574 hamis bankjegy 2014 azonos időszakához képest kismértékű csökkenést, míg a megelőző negyedévhez hasonlítva növekedést tükröz. A hamisításnak ez a mértéke a forinthoz hasonló nemzeti valuták sorában továbbra is kedvezőnek tekinthető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hamisítványok többsége továbbra is a magasabb értékű címletek, főként a 10 000 és a 20 000, valamint az 5 000 forintos bankjegyek közül került ki.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem