19 °C Budapest

Lépett a rendőrség: bilincsben a bankbotrány gyanúsítottai?

2015. március 6. 13:28

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hetekben több büntető feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. Vélhetően a DRB bankcsoport csődjével kapcsolatban tartóztattak le négy személyt.

Az MNB feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2015. március 5-én nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - olvasható a police.hu-n.

Az ügyben a nyomozók házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le, négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őket bűnügyi őrizetbe vették.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy kiket vettek őrizetbe, de  feltehetően a gyanúsítottaknak köze van a DRB - Buda-Cash ügyhöz. A botrányban a pénzintézetek összesen közel 100 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni. A felügyelet egyébként bevonta a pénzintézetek működési engedélyét, a károsultakat az Országos Betétvédelmi Alap kártalanítja.

"A ceglédi székhelyű Hungária Értékpapír Zrt. négy vezetőjének előzetes letartóztatásának elrendelésére nyújtott be iratokat a Nemzeti Nyomozó Iroda a Pest Megyei Főügyészségre" - közölte a hvg.hu-nak a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla.

Orbán a bankbotrányról

Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában adott interjút, melyben többek között a Buda-Cashről is kérdezték. A riporter feltette azt a kérdést a Buda-Cash bedőlése kapcsán, hogy miért nem kattant a bilincs még a felelősök kezén. Orbán Viktor erre úgy reagált:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

nekem is hiányzik ez, hogy miért nem kattan a bilincs.

 Ha az igazságszolgáltatást én irányítanám (de ez a kormánytól független ugye), akkor már mindenki börtönben lenne. Fel kell tenni a kérdést, hogy ha az illetékesek bevallják, akkor ők miért sétálnak szabadon közöttünk - húzta alá.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem