14 °C Budapest

Kiderült, erre spórol leginkább a magyar

2014. október 30. 14:35

Az elmúlt években mért kisebb visszaesés után újra felfelé vette az irányt az OTP Öngondoskodási Index. Tavaly óta két ponttal erősödött, jelenleg 36 ponton áll a mutató. Mindez kedvező változásokat jelez előre, van ok a bizakodásra, még ha a pénzügyi tudatosság terén szükség is van további jelentős javulásra - mondja Kovács Antal. Az OTP Bank Retail divíziójának vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.


Pénzcentrum: Hogyan lehet mérni az öngondoskodási hajlandóságot? Mik a legfontosabb mutatószámok, hol húzódnak a választóvonalak a társadalmon belül megtakarítási szempontból?

Kovács Antal: Az öngondoskodás fogalma napjainkban egyre inkább felértékelődik. A hatékony öngondoskodás az állami jóléti rendszerektől való függőség csökkentését, valamint az egyéni és kisközösségi aktivitások erősödését eredményezi.

Idén ősszel már nyolcadik alkalommal végeztük el az Öngondoskodási Index kutatást (2011 óta mérjük). Az OTP Öngondoskodási Index komplex módon, a pénzügyi vonatkozásoknál tágabb összefüggésekben vizsgálja az öngondoskodást. Az egészségmegőrzéssel, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatos lépéseket és véleményeket is figyelembe veszi. Ezen túl attitűdöt, hozzáállást is elemez.

Az Index összesen 80 elemből áll, Hard és Soft részindexből épül fel, amelyek egyenlő súlyt képviselnek. A Hard elemek az öngondoskodás érdekében tett tényleges lépéseket, a Soft elemek pedig a terveket, szándékokat, illetve a tudatosságot vizsgálják.

Az Öngondoskodás Index főátlaga jelenleg 36 ponton áll, több mérés óta javuló tendenciát mutat.

Földrajzi megoszlást vizsgálva, pozitív változás a déli országrészben következett be, de jól látható, hogy mind a nemek tükrében, mind pedig a végzettségeket tekintve a korábbi mérésekhez képest jobb eredményeket tapasztalhatunk.

Ami azonban szomorú hír, hogy a bankkapcsolattal rendelkező 18 és 70 év közöttiek közül több mint egymillió ember továbbra sem rendelkezik semmiféle megtakarítással. Úgy gondolom, hogy a pénzintézetek szerepe itt is nagyon fontos. Fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy a megtakarítást bármikor el lehet kezdeni, és már kisebb összegekkel is érdemes belevágni.

Üdvözítő viszont, hogy a kommunikációban egyre többször találkoztak a válaszadók az öngondoskodás fogalmával, ami mindenképpen megerősíti a fontosságát.

Ha az Öngondoskodási Index nem pénzügyi elmeit nézzük, akkor itt is pozitív változásokat láthatunk. A válaszadók nagy többsége (80%) kiemelkedőnek, elég fontosnak érzi az orvosi szűrővizsgálatokat, hiszen az egészség a jövő és az öngondoskodás egyik alappillére. Tízből nyolc ember nagy figyelmet fordít a táplálkozásra és a sportra is. Ha a környezetvédelmet nézzük, akkor az emberek többsége nem az államtól (csak 9%), vagy a vállalatoktól (csak 5%) várja a "csodát", hanem maga is tevőlegesen részt vállal ebben. 74% mindig takarékoskodik a vízzel, 73% az árammal, 70% a gázzal.

Meg kell említeni, hogy összetettsége miatt az index értékében markáns, ugrásszerű változások ritkán állnak be. Az a tény azonban, hogy két éve folyamatosan növekszik az értéke, arra enged következtetni, hogy megtörtént a fordulat, megkezdődött az öngondoskodási szemlélet régóta várt hazai terjedése.

Pénzcentrum: Hogyan lehet értékelni a magyarok öngondoskodási, megtakarítási szándékát? Mit mutatnak a számok: szívesebben takarékoskodunk 2014-ben, mint a korábbi években? Mi mozgatja a trendeket?

Kovács Antal: Az embereket foglalkoztatja a jövőjük alakulása, többségük pozitívan viszonyul az öngondoskodás fogalmához. A megkérdezettek közel fele (44%-a) beszélgetett az elmúlt hónapokban rokonaival, ismerőseivel, barátaival az öngondoskodásról, és nőtt azok aránya is, akik hallottak a rádióban, tévében, vagy olvastak az újságban az öngondoskodásról (40%; +3%pont).

A válaszadók fele (51%-a) rendelkezik valamilyen öngondoskodási formával, 43%-uk konkrétan banki, pénzpiaci megtakarítással is. A kutatásból jól látható, hogy nem csökkent tovább a pénzügyi öngondoskodási hajlandóság. Ugyanakkor még van hova fejlődni, hiszen az index első mérése óta (2011) a banki, pénzpiaci megtakarítással rendelkezők aránya közel 25%-kal csökkent.

Pénzcentrum: Mi az, amire legszívesebben teszünk félre, és mi az, amire kevésbé (pedig kellene)? Milyen számokról beszélhetünk, ha a magyar családok megtakarításait vizsgáljuk?

Kovács Antal: A legtöbben - hasonlóan a korábbi évek tendenciájához - most is ingatlanra és saját maguk, vagy gyermekük taníttatására tesznek félre, illetve a váratlan helyzetre való felkészülés is kiemelt fontosságú helyen szerepel (32%).

Érdekes adat, hogy többen tartanak otthon megtakarítást (26%), mint amennyien bankban, más pénzintézetben (16%). Ez (főleg az otthon tartott vagyon esetében) nyilvánvaló biztonsági kihívásokat rejt. Miközben világszerte az a trend, hogy többek között az egyre inkább terjedő internetes és mobilfizetési megoldások miatt is a lakosság bankszámlán tárolja vagyonát, addig a fenti jelenség ezzel ellentétes irányt mutat hazánkban.

Az otthon tartott megtakarításból inkább a mindennapi költségeket, a rövidebb megtakarítási időtávot igénylő célok megvalósítását finanszírozzák, így például a ruházkodásra vagy hobbira, műszaki cikkekre és szabadidőre költenek belőle. Míg a bankban tartott pénzből pedig a nagyobb, hosszabb távú terveket finanszírozzák, mint például nyaralás, vagy egy autó, lakás megvásárlása.

Pénzcentrum: Hogyan értékeljük saját (jelenlegi) pénzügyi helyzetünket, és pénzügyi jövőnket? Mennyire vagyunk tisztában a lehetőségekkel és a kockázatokkal?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kovács Antal: Jelenleg a bankkapcsolattal rendelkező 18 és 70 éves korosztály 70%-a takarít meg és a terveik szerint 81% fog a következő néhány évben takarékoskodni. Ha ezek a megtakarítási tervek megvalósulnak, akkor a megtakarítók létszáma 3 millióról 3 és fél millióra emelkedik. Az újonnan megtakarításba kezdők jellemzően fiatalok.

A magyarok kockázatvállalási kedve hagyományosan alacsony, ami részben visszafogja a befektetéseket, és ezáltal a hosszú távú öngondoskodást is.

A banki, pénzpiaci megtakarítással rendelkezők között továbbra is 10% azok aránya, akik a befektetett tőkéjüket kockára tennék a várható nagyobb hozam érdekében. A túlnyomó többség (80%) előnyben részesíti a biztos, ámbár alacsonyabb hozamot.

Pénzcentrum: Mennyire várjuk, hogy az állam gondoskodjon a jövőnkről? Mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy jóval kevesebb lesz a jövedelmünk nyugdíjasként, ha nem takarékoskodunk, mint amennyire számítunk?

Kovács Antal: Az Öngondoskodási Indexből jól látható, hogy az emberek 18 százaléka gondolja csak azt, hogy az állami nyugdíj elegendő lesz ahhoz, hogy tisztességesen megéljenek belőle, pedig a kétharmad szerint az állam feladata, hogy gondoskodjon az idősekről. Míg a megkérdezettek több mint 70 százaléka érzi, hogy kellene valamit tennie, csak 32 százalék rendelkezik öregkorára megtakarítással, vagy tervez a közeljövőre ilyen jellegű befektetést. A legtöbben inkább a munkás éveket kívánják kitolni (56%), illetve a nyugdíj mellett vállalnának állást (66%) a tisztességes megélhetéshez.

Pénzcentrum: Valószínűleg sokan reflex-szerűen úgy nyilatkoznak, hogy jelenlegi anyagi helyzetük egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy takarékoskodjanak. Vajon ez tényleg így van? Nem lehet, hogy sokan csak azért nyilatkoznak így, mert nem tudják, hogyan kezdjenek el egy (hosszú távú) megtakarítási programot?

Kovács Antal: A megtakarítást már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni. Ha átmenetileg nincs szükségünk minden bevételünkre, érdemes egy részét félretenni, hogy idővel nőjön az értéke, illetve jól jöhet váratlan, de egyéb, tervezett kiadások, például nyaralás, karácsony esetén is.

Havi 5-10 ezer forint félrerakásával például 10 hónap alatt 50 - 100.000 Ft-ot is meg tudunk spórolni, de három év alatt akár 3 havi rezsi és egyéb kiadásokra elegendő tartalékot is összegyűjthetünk. 10 év alatt pedig 1-1,5 millió forintot is fel lehet halmozni.

A takarékoskodásra szánt összeget elhelyezhetjük például Takarékszámlán, Megtakarítási számlán, rendszeresen vásárolhatunk belőle értékpapírokat vagy utalhatjuk az államilag támogatott Lakástakarék számlára is. Könnyebbséget jelenthet, ha rendszeres átutalási megbízást vagy állandó értékpapír vételi megbízást is adunk, mert így biztosan nem felejtődik el az összeg átutalása. Jó tanács, hogy érdemes mindig hónap elején takarékoskodni. Ekkor még biztos, hogy van rá keret, és nem halasztódik, felejtődik el a hónap végére.

Pénzcentrum: Megtakarítási szempontból az egyik legfontosabb kérdés a generációkon átívelő öngondoskodás, konkrétan az, hogy a szülők a gyerekek jövőjére tegyenek félre. Ismerjük azokat a lehetőségeket, amelyekkel a leghatékonyabban megvalósíthatjuk ezeket a célokat? Mit mutatnak a számok: a magyar családok tudnak félretenni ilyen célokra?

Kovács Antal: Jelenleg a bankkapcsolattal rendelkező 18-70 évesek 51%-a folytat valamiféle pénzügyi öngondoskodást. Úgy néz ki, hogy a csökkenő tendencia megállt, de még így is van hová fejlődni, hiszen az index első mérése óta (2011) a bármiféle pénzügyi öngondoskodási formával rendelkezők aránya közel 20%-kal csökkent.

Ahogyan korábban is említettem, minden harmadik válaszadó most is ingatlanra (33%), és saját maga, vagy gyermeke taníttatására tesz félre (33%).

A már meglévő megtakarítások döntő része csak kis kockázatú pénzügyi termékben van (43%). A valóban rizikós pénzügyi termékkel rendelkezők aránya pedig egyelőre továbbra is elenyésző, 0,4%.

A lényeg persze továbbra is az, hogy minél többen kezdjenek el öngondoskodni, és ha ezt valaki alacsony kockázatú termékekben látja biztosítottnak, az is tökéletes megoldás, hiszen hosszú távon inkább a rendszeresség az, ami kiemelten fontos.

Végül, de nem utolsó sorban fontos kiemelni, hogy a tervek, célok és az azokhoz szükséges pénzügyi megoldások kialakítása előtt, ill. a megtakarítási időtáv alatt rendszeresen érdemes felkeresni tanácsadót, aki egy megtakarítás- és vagyontervezés keretében a céljainkhoz, kockázatvállalási képességünkhöz és megtakarítási szokásainkhoz illeszkedő portfoliót segít összeállítani, felülvizsgálni. Hiszen a megtakarítások esetén is igaz az a mondás, hogy "ne tartsunk minden tojást egy kosárban".

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem