Kétmilliót is kaszálhat, aki ebbe teszi a pénzét

2014. szeptember 29. 11:31

Babakötvénnyel előtakarékoskodni a gyermekünk életkezdésére igen jó lehetőség, de mégis mennyit érdemes havonta félretenni ahhoz, hogy tényleg jól járjunk vele? Kiszámoltuk, hogy mennyi pénzre számíthatnak a takarékosságot most megkezdő szülők.

A Start-értékpapírszámla nyitásakor gyakran felmerülő kérdés, hogy a befizetett pénzek hogyan kamatoznak, de talán még fontosabb ennél, hogy mennyit érdemes befizetni és mekkora összeg gyűlik össze a gyerek felnőttkorára. Kiszámoltuk, hogy mennyi pénzre számíthatnak a fiatalok.

Ettől függ, hogy mennyi pénze lesz a gyereknek

Három alapvariációt számoltunk ki, ami alapján a gyermekünk pénze gyarapodhat, ha ebben eltérés mutatkozik, akkor a várható összeg is más lesz, mint a kalkulációnkban:

  • Az állami támogatás maximális kihasználásával, havi ötezer forint befizetéssel
  • A befizetések átlagos összegével, vagyis havi ezer forinttal
  • Befizetések nélkül, letéti számlán gyarapodó összeggel

Négy alapvető pontban megegyeznek a különböző havi megtakarítások:

  • A hosszú távú inflációs célt (3 százalék) vettük alapvetőnek a kamatok megállapításánál, amihez a három százalékos kamatprémium jár, így a kamatok összesen évi hat százalékot tesznek ki
  • A futamidő egységesen 18 év, mivel a fiatalnak 18 éves kora után van lehetősége először, hogy felhasználja az összeget
  • A számlavezetési díj a Magyar Államkincstárnál nyitott számlákon díjmentes
  • Minden magyar csecsemő a születésekor 42 500 forintot kap egy Start-letéti számlán, ami az infláció mértékével kamatozik, és Start-értékpapírszámla nyitásakor fektethető Babakötvénybe, ez lesz a számlánkon az induló megtakarításunk

Mennyit érdemes félretenni havonta?

Míg befizetések nélkül alig valamivel több pénz lesz a számlán mint 100 ezer forint, addig, ha már az igen szerény, havi ezer forintot fizetjük be havonta, akkor már közel 600 ezer forinthoz juthat gyerekünk. Természetesen érdemes maximálisan kihasználni az állami támogatást, mivel így havi ötezer forint befizetése után 18 év után több mint 2,3 millió forinthoz juthat a fiatal felnőtt. A pontos számokat egyébként az alábbi infografikán láthatod:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Babakötvény önmagában is kiváló megtakarítási forma, azonban a 10 százalékos állami támogatásnak köszönhetően az egyik legjobb hozammal kecsegtető hosszú távú megtakarítási lehetőség. Az állami támogatás maximális kihasználásához havonta ötezer forintot kell befizetnünk, ami akár két-három gyerek esetén sem feltétlenül nagy megterhelés a családi kasszának.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem