14 °C Budapest

Ezeket a csekkeket már nem váltja be az OTP

2016. június 1. 08:31

Az OTP Bank június 15-ével, tervei szerint átmeneti jelleggel, megszünteti az amerikai dollárban kibocsátott bankcsekkek beváltását, mivel a partnerbank meglehetősen szoros határidővel felmondta az erre vonatkozó szolgálati szerződést - írja a Világgazdaság szerdai számában az OTP Bank sajtóosztályának tájékoztatására hivatkozva.

Az OTP hangsúlyozta, hogy a dollárcsekkek elszámolására vonatkozó korlátozást hatályos üzletszabályozás alapján vezette be. Eszerint a hitelintézet kizárólag azon csekkek elszámolását vállalja, melyek megfelelnek a jogszabályban rögzített és/vagy a bank által ismert alaki és tartalmi követelményeknek; a csekket - a kedvezményezett megnevezését nem tartalmazó utazási csekk kivételével - az azon megjelölt kedvezményezett, illetve rendelvényes nyújtja be elszámolásra; valamint a csekk megtérülését az OTP az általános banki gyakorlat alapján biztosítottnak látja.

Döntését az OTP nem tekinti véglegesnek és törekszik arra, hogy más amerikai partnerbankkal elszámolási megállapodást kössön. Áthidaló megoldásként azt javasolják, hogy csekk helyett inkább az átutalást válasszák - olvasható a Világgazdaságban.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem