18 °C Budapest

Egyre többen nyitnak állami támogatott számlát

2015. április 27. 10:04

Minden második kisbabának megnyitották az idén a Start-számlát a kincstárnál. Az állami intézmény már 77 ezer számlát kezel, ezeken 14,6 milliárd forint van. A szülők havonta 6 ezer forint körüli összeget fizetnek be - írja a Világgazdaság.

Március végéig csaknem 11 ezer Start-értékpapírszámlát nyitottak a gyerekeknek a szülők vagy más hozzátartozók. Gyakorlatilag minden második babának a szülei élnek a lehetőséggel, hogy az államtól kapott 42,5 ezer forintos induló összeget egy külön számlán gyarapítsák tovább. Ha az év hátralévő részében is hasonló ütemben folytatódik a számlák nyitása, megdőlhet a 2011-ben felállított 41 ezres rekord.

2012 októberétől már a 2006 előtt született gyerekek számára is elérhetővé vált az öngondoskodás e formája. Két és fél év alatt kevesebb mint 6800 nagyobb gyereknek nyitottak Start-számlát, holott újszülötteknél ennyi számlát körülbelül két hónap alatt nyitnak meg.

Pedig nem csak a kisbabáknak, de a nagyobb gyerekeknek is jár az állami támogatás, ami a befizetett összeg 10 százaléka, de - alapesetben legalábbis - évente legfeljebb 6 ezer forint lehet.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MEDIA1  |  2024. március 28. 11:20
Bírságot kapott a héten a Tamási Rádió és a Jazz TV az NMHH Médiatanácsától, és a holland társhatósá...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem