Búcsúzunk a régi forinttól: itt a nagy bejelentés

Pénzcentrum
2014. szeptember 1. 09:44

Hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy fokozatosan, négy év alatt lecserélik a jelenlegi forintbankjegyeket. Természetesen továbbra is forinttal fizetünk majd, a régi bankókon szereplő portrék és a jelenlegi címletek is megmaradnak, azonban új arculattal és biztonsági elemekkel érkeznek a megújult bankjegyek. Először a tízezrest cserélik le, amely keddtől válik hivatalos fizetőeszközzé.

Nagy bejelentést tesz ma az MNB. A hétfői sajtótájékoztatón részt vesz Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és Mádi László, a Készpénzlogisztikai igazgatóság vezetője.

Az MNB tájékoztatása szerint a 2014 és 2018 közötti időszakban megújítja a jelenleg forgalomban lévő bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki.

Első lépésként a megújított tízezer forintos bankjegy 2014. szeptember 2-től válik hivatalos fizetőeszközzé és várhatóan idén decembertől jelenik meg folyamatosan.

Ugyanakkor Szent István király portréja és a hátoldalon látható esztergomi látkép nem változik a bankjegyen - mondta el Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke. Így a többi címleten szereplő portré cseréje sem merült fel. A megújított bankjegy az év végétől fokozatosan, a készpénzellátási lánc szereplőinek megfelelő felkészülését követően jelenik meg a készpénzforgalomban, széleskörű elterjedése 2015 folyamán várható. A jelenlegi tízezer forintos bankjegycímletek továbbra is forgalomban maradnak, a bevonásukról a jegybank később dönt.

KATTINTS! Tarol a régi trükk: pillanatok alatt nyúlják le a pénzt a számládról

Az elmúlt időkben alapvetően megváltoztak a bankjegyhasználati szokások, a bankjegyekkel szemben támasztott elvárások, valamint a felhasználási körülmények - emelte ki a jegybank alelnöke. Elmondása szerint a megváltozott kihívásoknak a most is forgalomban lévő bankjegyek egyre kevésbé tudnak megfelelni. Vannak olyan címletek, melyeket 15-17 éve terveztek és bocsátottak ki.Mindemellett Gerhardt Ferenc fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy

kizárólag a jelenleg is használt bankjegysorozat újul meg, vagyis a jelenlegitől eltérő címlet kibocsátása nem szerepel az MNB tervei között.

Mádi László, a Készpénzlogisztikai igazgatóság vezetője elmondta, hogy a fejlesztéseknek három pillére volt. Egyrészt a hamisítások megelőzése, az avulás megelőzése, valamint a költséghatékonyság. A hamisítások által okozott kár éves szinten egyébként 30 millió forint körül van, és a tízezer forintos bankjegy az egyik leghamisítottabb címlet.

Lényegében csúcstermékről van szó. A legmagasabb nívót és színvonalat jelenti.

Az igazgatósági vezető kiemelte, hogy a lakosság számára is könnyen, segédeszköz nélkül is ellenőrizhetőek lesznek az új bankjegyek. Így jobban tapinthatóak, átnézetben, valamint mozgatással is ellenőrizhetőek lesznek a megújuló címletek. Ezenfelül sokkal inkább színspecifikusak lesznek, azaz a gyengébben látók is jobban meg tudják majd színük alapján is különböztetni a bankjegyeket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mikor jön a következő?

A pontos sorrend és a kibocsátás pontos időpontja a megfelelő időben lesznek kommunikálva, várhatóan a jövő évben fognak továbblépni a következő címlettel. Arra vonatkozóan, hogy a tízezrest cserélik le először, elsősorban logisztikai magyarázat van - mondta el Mádi László. Hozzátette, hogy a készletek folyamatos figyelése minden címletnél megtörténik, valamint igyekeznek költséghatékonyan megoldani a cserét. Fontos az is, hogy a nyomdai kapacitások mit tesznek lehetővé a készletek megfelelősége mellett.

Mennyibe fog kerülni?

15-20 milliárd forint lesz a készpénzcsere várható költsége. De szigorúan véve olyan 6-8 milliárd forintba fog kerülni a bankjegyek megújítása, mivel a forgalomban lévő bankjegyeket is folyamatosan kellene cserélni - tudtuk meg Bódi-Schubert Anikótól. Összehasonlításképpen: a legutóbbi, 90-es években végrehajtott készpénzcsere közel hárommilliárd forintba került (és hét év alatt ment vége).

Nem ritka, hogy cserélnek

A nemzetközi gyakorlatban a jegybankok jellemzően 10-15 évente bocsátanak ki megújított, továbbfejlesztett bankjegycímleteket. A jelenleg forgalomban lévő forint bankjegysorozatot az 1997-2001 között eltelt időszakban bocsátotta ki a jegybank, így a sorozat megújítása időszerű - tudtuk meg az MNB-től. A korszerűsített bankjegyeket a feldolgozó és elfogadó automaták is egyszerűbben és gyorsabban tudják majd kezelni.


A jegybank - a pénzkibocsátás kizárólagos jogosultjaként - folyamatosan ellenőrzi a forgalomban lévő készpénz minőségét, valamint gondoskodik a forgalom bővülése és az elhasználódott fizetőeszközök pótlása miatt szükséges új bankjegyekről és érmékről. (Évente az összes forgalomban lévő bankjegynek körülbelül harmadát le kell cserélni, melyeknek átlagos élettartama egyébként 4-5 év.)

A teljes készpénzcserénél valamivel gyakrabban lehet szükség a címletskála módosítására. Ilyen intézkedés volt például legutóbb az 1 és 2 forintos címletek megszüntetése, valamint a 200 forintos bankjegy érmére cserélése. Ezekben az esetekben is a gazdaság egészét figyelembe véve döntött az MNB.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm