20 °C Budapest

Hamarosan már csak ilyen családi házat építhetsz

Pénzcentrum
2014. július 22. 12:30

A közel nulla energiaigényű családi ház építési költsége Németországban mindössze 5 százalékkal több mint a hagyományosé, Magyarországon a többlet még 10 százalék - közölte az Óbuda Group.

A különbséget azzal magyarázza a cég, hogy Németországban elterjedt az energiatakarékos építés, és így olcsóbbak a hozzávaló anyagok és szerkezetek.

Immár magyar jogszabály is rögzíti: 2020. december 31-ét követően minden új épületnek közel nulla energiaigényűnek kell lennie. A közel nulla érték azt jelenti, hogy az épületet annyira kell energiatakarékossá alakítani, hogy az erre fordított költség - az épület becsült élettartama alatt - megtérüljön. Másképpen fogalmazva: a lehető legkisebb ráfordítással kell a lehető legnagyobb energiamegtakarítást elérni.

KATTINTS! Most Te is százezreket spórolhatsz: egy filléredbe sem kerül

Követelmény az is, hogy a közel nulla energiaigényű épületeknél az éves energiaigény 25 százalékát - megújuló energiaforrásból - az épületen, illetve a telken belül kell előállítani. Az energiatakarékos épületekre való átállás fokozatos lesz:

Első lépésben a jövő év első napjától szigorodnak az épületszerkezetek hőátbocsátására, és az egész ház hőveszteségére vonatkozó előírások, amennyiben a projekt közpénzekből finanszírozott. Ebbe a körbe tartoznak a hazai vagy uniós pályázati forrásokból készülő épületek is.

A második lépcsőben - 2018. január 1-jétől - az előbbi követelményértékek már minden épületre kiterjednek.

KATTINTS! Ennyiért vehetsz Makovecz-villát - itt az országos lista!


A harmadik lépcsőben minden középületet - a hatóságok használatára szánt vagy tulajdonukban levő új épületeket - közel nulla energiaigényű épületként kell megvalósítani, 2018 végétől.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A családi házak tehát csak a negyedik lépcsőben, 2020 végétől kerülnek sorra.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem