Lakás
A magyarnál kisebb mértékben ugyan, de Nagy-Britanniában is jócskán elmarad a jelzáloghitelezés szintje a 2006-ostól, hisz kevesebb mint a fele annak. Jelenleg a lakásvásárlóknak legalább 25%-os önerővel kell rendelkezniük ahhoz, hogy lakáshitelhez jussanak. A brit kormány ezt követelményt 5%-ra csökkentené azzal, hogy állami és lakásépítői garanciával csökkentené e hitelek kockázatait.
A lépés rövid távon a bankok és az építőipar számára is kedvező lenne, hiszen fellendítené a lakáshitelezést, és a becslések szerint a jelenlegi várakozásokhoz képest 3%-kal növelné a lakáspiaci árakat. A lakásépítések száma 15%-kal nőhet az intézkedés hatására. A brit házépítők szövetségének szóvivője szerint évente 240 ezer új lakásra van szükség a szigetországban, hogy lépést tartson a szektor a népesség növekedésével, ezzel szemben 2010-ben csak 127 780 lakás épült az országban.
Az új szabályok (kisebb önrész és garanciák) a második negyedévben léphetnek életbe, a garanciát fejlesztők és a kormány közösen nyújtanák. Az érintett szektorok üdvözölték a lépést, annak esetleges hátrányairól (pl. milyen következményekkel járhat, ha egy újabb válsághullám esetén a garanciák tömeges lehívására kerül sor) nem nyilatkoztak.
5 százalékos önerővel is lehet lakást venni
| 2012. január 24., kedd 16:06 | Portfolio.hu |
| Tweet |
Az önrészre vonatkozó követelmények csökkentésével és a kis önerővel rendelkező hitelek garantálásával segítené a brit kormány a lakáshitelezés fellendülését - írja a Bloomberg. A válság előtt önrész nélkül is nyújtottak hiteleket a brit bankok, néhány éve ez már nem így van.
A magyarnál kisebb mértékben ugyan, de Nagy-Britanniában is jócskán elmarad a jelzáloghitelezés szintje a 2006-ostól, hisz kevesebb mint a fele annak. Jelenleg a lakásvásárlóknak legalább 25%-os önerővel kell rendelkezniük ahhoz, hogy lakáshitelhez jussanak. A brit kormány ezt követelményt 5%-ra csökkentené azzal, hogy állami és lakásépítői garanciával csökkentené e hitelek kockázatait.
A lépés rövid távon a bankok és az építőipar számára is kedvező lenne, hiszen fellendítené a lakáshitelezést, és a becslések szerint a jelenlegi várakozásokhoz képest 3%-kal növelné a lakáspiaci árakat. A lakásépítések száma 15%-kal nőhet az intézkedés hatására. A brit házépítők szövetségének szóvivője szerint évente 240 ezer új lakásra van szükség a szigetországban, hogy lépést tartson a szektor a népesség növekedésével, ezzel szemben 2010-ben csak 127 780 lakás épült az országban.
Az új szabályok (kisebb önrész és garanciák) a második negyedévben léphetnek életbe, a garanciát fejlesztők és a kormány közösen nyújtanák. Az érintett szektorok üdvözölték a lépést, annak esetleges hátrányairól (pl. milyen következményekkel járhat, ha egy újabb válsághullám esetén a garanciák tömeges lehívására kerül sor) nem nyilatkoztak.
| Nyomtatom | Elküldöm |
LEGFRISSEBB CIKKEINK
- Március 5-én foglal állást a Bankszövetség: mi lesz az árfolyamgáttal?
- Mikor kapják a nyakukba az újabb drágulást az autósok?
- Gigasztrájkkal fenyegetőznek a BKV dolgozók
- Mága is ingyen kapta az Arénát: milliós koncertek, bérleti díj nélkül
- Bedőlő lakossági hitelek: a végtörlesztés feketelevese
- Eltűnt egy magyar város: tavaly 40 ezerrel többen voltunk
- Csak a telet, a fináncokat nem tudták elűzni a busók
- Matolcsy: a forint erősödésével csökkenhetnek az üzemanyagárak
- Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
- Számold ki te is, mit nyerhetsz az új árfolyamrögzítéssel!
A Portfolio.hu márciusi konferenciáján egy asztalhoz ülnek a kormányzat és a jegybank képviselői, valamint a legnevesebb hazai és külföldi elemzők és vállalatvezetők...
- Könyvelő (BDO Forte Holding)
- Szenior könyvelő (K&H Bank Zrt.)
- Kontroller (Trenkwalder Kft.)
- Pénzügyi munkatárs (Minerva Telekom Kft.)
- Főkönyvelő (GriffSoft Zrt.)
Partnereink hírei
- Ezért "ütik" Magyarországot is? Pánikkeltéssel fegyelmezhet az EU (napi.hu)
- Nagyon esedékes már egy kiadós lejtmenet (portfolio.hu)
- Sosem épült ilyen kevés magyar lakás (index.hu)
- Szócska: A túlélésért küzdünk (portfolio.hu)
- A nagy világválság idején is több lakás épült, mint most (inforadio.hu)
- Márciusban adhatják át Erdődön a felújított Károlyi-várkastélyt (c-travel.hu)
- 02.23. Fizetne a nyugdíjas a BKV-n reggel? Itt az új ötlet
- 02.22. Csak a telet, a fináncokat nem tudták elűzni a busók
- 02.22. Több tízezer devizahiteles rögzített árfolyamával szórakoznak
- 02.22. Tovább hallgat a minisztérium 500 magyar család sorsáról
- 02.21. 28 rendőr kellett a bűnbarlang felszámolásához: mindent lefoglaltak
- 02.21. Ingyen dolgoztatják a fogyatékos embereket Magyarországon
- 02.21. Milliók kerültek a nő számlájára: titkos jóakaró végtörlesztett?
- 02.21. Ennyi a legendás magyar színész nyugdíja: nyomorog
- 02.20. Vétlen adózókra is lesújthat a NAV - Te is pórul járhatsz
- 02.20. Jó hír a gyermekes munkavállalóknak
