A nyári szezon közeledtével ismét élénkül a diákmunka-piac, idén az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 2200-2500 forint között mozognak.
Továbbra is hatalmas az érdeklődés a trafikok iránt, a harmadik körös pályázatban 162 településen meghirdetett 180 koncesszióra ugyanis hússzoros a túljelentkezés - írja a Világgazdaság.
"Összesen 3902 darab pályázat érkezett be, de ezek közül 3824 az érvényes" - mondta a lapnak Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. szóvivője. A 162 település többsége 2 ezer fő alatti falu, de a lap szerint akad köztük igazi "zsíros falat" is, mint a nyolc miskolci, a két érdi vagy az öt hajdúhadházi dohánybolt.
A második körös trafiknyerteseknek ma van az utolsó napjuk arra, hogy aláírják a 20 évre szóló koncessziós szerződést, így hamarosan újabb 549 nemzeti dohánybolt nyílhat.
Az első körös nyertesek 99 százaléka fizette már be a koncessziós díjat - mondta Légrádi Petra. Kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj évente. Így bőven 1 milliárd forint felett lehet majd az NDN bevétele.
A lap beszámol arról is, hogy az NDN nagyszabású közbeszerzésekre készül, a tételek között szerepel egy Pannónia utcai székház felújítása és átalakítása, s az ellenőri feladatok ellátásához tucatnyi gépkocsira is szüksége van a társaságnak.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








